„Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos.”
George Orwell: 1984
Az aktuális poszt tartalma, ahogyan az eddigiek is egy spontán megnyilvánulásnak számít. Talán kevésbé hihető, de igazából csak ritka alkalommal van valamiféle előre elkészített vázlatom azokról a gondolatokról, amelyet időszerűen átadni és megosztani szeretnék. Bevallom ilyenkor kicsit még számomra is ijesztőnek hat a tény, hogy nem tudom ezen gondolatok forrását egyértelműen beazonosítani. Bár lehet, hogy mindez csupán az elme játéka, mely időről-időre szeret tréfát űzni az emberrel. Mégis ez egyfajta örök talány, egy afféle tyúk vagy a tojás tipikus esete. Persze tudom, hogy ezzel most egy újabb állatot vontam be az elképzelésbe és a címben szereplő nyúlból, ennek köszönhetően hirtelen tyúk lett. De vélhetően erre is lesz majd egyfajta magyarázat… Mert valójában melyik volt előbb? A belső késztetés vagy a létrejött gondolat? Filozofikus elmélkedések ezek, melyek olykor spirituális elképzelésekhez vezethetnek el bennünket. Mert a művészek sokszor éreznek egyfajta erős késztetést, sugallatot vagy akár ihletet is arra, hogy belső üzeneteik, gondolatok formájában vagy valamilyen alkotásban ölthessenek testet. Szerintem ez egyfajta kognitív észlelésre adott visszajelzés. Mely éppúgy lehet – elméleti megközelítéssel, tapasztalati úton kikövetkeztetett – tudatos válasz, mint tudatalatti reakció is vagy akár egy kollektív szellemi térből eredő felsőbb ráhatás. Egy afféle intuitív megérzés a felsőbb világokból, melynek hatását, a nem fizikai érzékszerveinkre hagyatkozva érzékeljük. Hiszen az információ teljesen körülveszi a világunkat, és attól függően, hogy ki mit és mennyit érzékel ezekből a jelekből, tud belőle valamilyen képet alkotni. Majd ezen túlmenően – az így kialakult képekből – egyedi gondolatokat és kreatív elképzeléseket átadni.
„Gondolkozni, gondolkozni, ha csak a másodperc töredéke van is hátra – gondolkozni: ez az egyetlen remény.”
George Orwell: 1984
George Orwell – 1984 című népszerű regénye, épp egy ilyen anomáliát okoz a világunkban. Mivel a mű által bemutatott disztópikus világrend, elképesztő egyezést mutat korunk jelenlegi helyzetével. Pont, mint azzal a korszakkal, amely a II. Világháború lezárását, majd a hidegháború kialakulásának sötét időszakát követte. Akkortájt, amikor a könyv megszületett. Ennek okán a regény üzenete, éppúgy lehet válasz egy átélt véres és pusztító világkorszakra, mint egy elképzelt társadalom, távoli jövőbe helyezett és lehetséges működésére. Bemutatva vele, a totalitárius berendezkedésű és elnyomó politikai hatalmat gyakorló fiktív pártállam rémuralmát. Felvázolva a párt mindig aktuális érdekeinek megfelelő ellenségkép kialakítását éppúgy, mint a pillanatnyi érdekszövetségben folytatott soha véget nem érő háborús viszályait. Miközben ismerteti a párt zavaros ideológiai céljait és a zsarnokság – senkit és semmit sem tisztelő – válogatott, diktatórikus módszereit. Így hát, erre a műre is alkalmazható a fenti elképzelés. Vajon tudatos megfigyelésen alapuló reakció volt, az akkori világméretű változásra vagy inkább egyfajta jövőbe látó elképzelés késztette a regény íróját, válaszul az ember zsigeri belső félelmére? Míg az előbbi esetben, inkább az intelligens megfigyelő elme szülte logikus válaszok ölthettek testet a regényben. Addig az utóbbiban az alkotói intuíció nyilvánulhatott meg és vezethetett el, az egyedi meglátások ennyire előrelátó és félelmetesen reálisnak ható – ma is aktuálisnak számító – mély társadalmi üzenetéhez. Mely az irányított érzelmek, azon belül is kiemelten a félelem és a gyűlölet, minden lehetséges skáláját teljesen körbejáró és feltáró, identitását és jövőképét vesztett „emberi” létezést helyezi a történet fókuszába. Ez a válság, annak a szabadságától megfosztott és megtévesztett embernek az életét jelképezi, akiből a hatalom gondolati és érzelmi befolyásolás útján – a hazugságok, a tudatlanságban tartás és a múlt eltörlésének köszönhetően – engedelmes és kizárólag a párt céljaira fókuszáló, egyedet nevelt. Személyiségét eközben odáig lebontva, amíg a folyamatos félelemben és megfigyelés alatt tartott ember, kénytelen lesz – a túlélés érdekében – a saját gondolatait és érzelmeit is elrejteni, a Nagy Testvér állandóan figyelő szeme, illetve a párt hatalmára vigyázó Gondolatrendőrség, a környező besúgók és végül önmaga elől is.
„A hatalom abban rejlik, hogy az emberi lelkeket darabokra tépjük, s aztán olyan új alakba rakjuk össze, amilyenbe akarjuk.”
George Orwell: 1984
Vajon honnan jöhetett az inspiráció? Nos egy ezoterikus elképzelés szerint létezik egyfajta nagy közös szellem vagy úgynevezett tudati mező (másképpen Akasha-krónika). Ez a fajta közös emlékezet tárolja és őrzi a lelkek, így az emberi szellem által is eddig vagy ezután felismert, megtapasztalt, megalkotott, megtanult, megélt és felhalmozott hatalmas ősi tudást. Így amikor valaki hasonló elképzelésekkel foglalkozik és kellőképpen nyitott ezen gondolatokra, ez a fajta felsőbb dimenziókban tárolt tudás, megnyílik a számára és onnan, úgymond letud hívni ahhoz kapcsolt információkat. Nem véletlen, hogy az emberiség történetében sok feltaláló dolgozott hasonló elképzelésekkel és gondolatokkal egy-egy nagyobb probléma megoldásán, egyidejűleg és egymástól teljesen függetlenül. Illetve bukkantak elő, hirtelenül és váratlanul a semmiből – ezzel világméretű hatást okozva – hatalmas horderejű felfedezések, felismerések és technológiai újítások. Míg az erre szintén fogékony művészek, akik éppúgy alkotói minőségben tevékenykednek, is kaphatnak azonos világképet és ihletet, egyező gondolataik és meglátásaik kifejezésére. Ez tehát azt jelenti, hogy a kreatív alkotóművészek hihetetlenül pontos meglátásai – a múltban vagy az elkövetkező jövőben valamikor, valaki által – már egyszer átélt és megismert jelenségekre támaszkodva tudják olykor megjósolni, ezáltal pedig a jövő működését pontosan előrevetítve, az emberi tudat fejlődését akadályozó és gátló törekvések, várható irányát.
Ám ahhoz, hogy ezeket a mélyebb összefüggéseket megérthessük, szükség van egyfajta nézőpont változásra vagy úgynevezett dobozon kívüli gondolkodásra. Amely lehetővé teszi számunkra, hogy az eddig megszokott látásmódunktól elrugaszkodva, más megvilágításba állíthassuk a dolgokat. Így elengedhetetlenné válik a szemléletmód változása és fókusz áthelyezése. Ez azt jelenti, hogy sokszor a külvilágra irányított figyelem energiánkat, inkább belülre kell összpontosítani. Míg olykor célszerű lenne, egy másik ember helyzetébe képzelnünk önmagunkat és perspektívát váltva új szemszögből mérlegelni az adott körülményeket. Ennek az állapotnak az eléréséhez, ugyanakkor szükséges az értékszemléletünk változása is. Mert ehhez már nem elegendő, az ismert szűkebb kontextusba helyezve megvizsgálni az adott problémát. Ezért szükség van arra, hogy az általunk látott és tapasztalt világot és az abban zajló történéseket, fenntartással és kritikus szemléletmóddal fogadjuk. Akkor jó az irány, ha elképzeléseinkben nem maradnak ledönthetetlen falak, nincsenek többé kőbe vésett szabályok, se érinthetetlen viszonyítási pontok. Nem szabad mindent késznek, társadalmilag elfogadottnak és megváltoztathatatlannak tekinteni. Mert ezek olyan dogmák, amelyek nem szolgálják a valódi énünk fejlődését.
„Amíg nem ébrednek öntudatra, nem fognak fellázadni, s amíg fel nem lázadtak, nem ébredhetnek öntudatra.”
George Orwell: 1984
A blog indulásakor alapjában nem volt betervezve, hogy a bejegyzések spirituális és művészeti szemlélete és kitekintő hivatkozásai mellett, a gazdaságot kiszolgáló politika szerepének és céljainak tágabb értelmezése is szerepet kapjon a gondolatok között. Azonban a történelmünk, a mindennapi életünk, a társadalom jelenkori működése és az emberi civilizációra gyakorolt hatásai oly mértékben függnek ettől a tevékenységtől, amelynek hatását egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Valóságunk mélyebb megismerése ezért mindennél fontosabb. Mivel társadalmunk szerkezetének „fejlődését” a napi politikai döntéseken keresztül, alapjában a gazdasági folyamatok erősödő hatásai működtetik, amit viszont a befektetési döntések alakítanak, mely a tőkeáramlás révén, a pénzforgalmat táplálja. Így a pénzmozgás élénkítése, a gazdaságban keringő mennyiségének növelése, bővülő piaci lehetőségeket teremthet és hatással van – a gyorsabb tőke be- és kiáramlásnak köszönhetően – a további befektetési kedvre is. Hiszen egy adott (lehetőleg kiszámítható vagy befolyásolható) gazdasági környezetben az invesztált tőkének idővel, jelentős profitot kell termelnie. Lehetőleg minél hamarabb, könnyebben és gördülékenyebben, mert a befektetők és a részvényesek érdekét ki kell szolgálni. Így tehát minden ennek az egy szent célnak rendelődik alá és annak érdekében, hogy az esetleges akadályozó tényezőket felszámolják, politikusaink mindent el is követnek. Mivel az elégedett befektető újabb üzletet hozhat, mely a részvényesek mellett az aktuális kormánynak is az érdeke, mivel a jól működő gazdasági döntésekből politikai tőkét és anyagi előnyöket lehet kovácsolni. Ezért célszerűvé válhat egy olyan jogi környezetet és politikai rendszert kiépíteni, amely ezt a célt szolgálja. A probléma az, hogy ez egyfajta – az adott ország szuverenitását és a társadalmi lehetőségeket mélyen befolyásoló – gazdasági csapda, amely idővel fenntarthatatlanná fog válni. Mert állandóan újabb forrásokat kell hozzá előteremteni, bevonni és biztosítani az élénk gazdasági folyamatok tovább működtetéséhez. Mivel a beindított gazdasági folyamatokhoz kapcsolódik a tőkét biztosító befektetési kedv, a befektetési szándékhoz megfelelő gazdasági környezet, amelyhez viszont a gazdaságot kiszolgáló politikai berendezkedés. Így ez a folyamat végül a globalista elit és a multinacionális nagyvállalatok – a kettő valójában egy és ugyanaz, de erről majd később – érdekeinek alávetett politikai berendezkedést, azon keresztül pedig egy igencsak kibillent társadalmi egyensúlyt, megtépázott nemzeti öntudatot és erősen korlátozott fejlődési lehetőséget fog eredményezni…
Ezt folyamatot valamikor elindítva, az államnak tehát kezdésként valahogy élénkíteni kellett a gazdaságot és valamilyen forrásból pénzt kellett szereznie. Nos pénzt szerezni, az aktuális kormányzási ciklusok alatt, sokféleképpen lehetett. Export bevételből, privatizációból, állami tulajdonok, kiemelt vállalatok és szektorok értékesítéséből vagy kritikus ágazati tevékenységek koncessziójából. Továbbá az összegyűjtött magánnyugdíjpénztári vagyon államosításából, szociális hozzájárulások csorbításából, közoktatási, közlekedési, rend- és honvédelmi vagy az egészségügyi ágazatok támogatásának megnyirbálásából és jogos illetmények megvonásából. Később újabb adófajták bevezetéséből, majd további adóemelésekből, állampapírok kibocsátásából, de akár az állam által felvett külföldi hitelekből is. Mely amellett, hogy az államadósságot növeli, hosszabb távon nagyobb kitettséget, az árfolyam ingadozásnak és az elszálló kamatoknak köszönhetően pedig, erős rizikót jelent. Így bár a hitelfelvétel elkerülhetetlen, az önmagában mégsem jelent a gazdaság problémáira megoldást. Mely káros folyamatokra mindig erős ráhatása van, az aktuális háborús konfliktusnak tulajdonított elszálló energiaáraknak. A rezsiárak miatt megemelkedett termelési, előállítási és szolgáltatási költségeknek és a megváltozott piaci környezetnek köszönhető gazdasági visszaesésnek. A felsoroltak miatt, tehát szükségessé válnak további kiadáscsökkentő intézkedések, költségvetési megszorítások, összevonások és átcsoportosítások. Illetve szükségessé válhat olykor, a gazdasági és pénzpiaci szereplőket érintő újabb sarcok „közterhek” bevezetése is. Valamilyen további adó, ágazati hozzájárulás formájában, amelyeket ki nem találnád, de végül rajtad fogják behajtani. Még abban az esetben is, ha úgymond ez a fajta közteherviselés alapvetően, nem a polgárok megsarcolására lett kitalálva. A gazdasági szereplők azonban nagyon hamar lereagálják ezeket a kellemetlen piaci változásokat és ha emelkedik az önköltség, amely csökkentené a bevételt és ennek köszönhetően a profitot, azt nyomban tovább fogják hárítani a fogyasztóra. Mert a vállalkozás hosszabb távon nem lehet veszteséges, hiszen fontos a vállalat fejlődése és bevétele, azon keresztül pedig a profit maximalizálása. Így lényegében az állam által kirótt hozzájárulást, nem az arra kötelezett ágazati szereplők fogják megfizetni, hanem a terhet áthárítva azok a felhasználók vagy vásárlók, akik a termékeket vagy a szolgáltatást kénytelenek megvásárolni vagy igénybe venni. Ez által pedig az inflációs környezet kialakulásához, minden feltétel adottá vált.
A probléma ezzel mindössze annyi, hogy a lánc végén álló fogyasztó, ezt már senkire sem tudja tovább hárítani. Tehát vagy kevesebbet vásárol és vesz igénybe belőle, vagy kénytelen a más jellegű kiadásait tovább csökkentve, összébb húzni a nadrágszíjat. Ennek köszönhetően a napi vásárlásai erősen csökkennek és a szükséges szolgáltatásokat is csak egyre ritkábban tudja igénybe venni. Ezt a megszorítást pedig idővel egyre nagyobb és nagyobb tömeg lesz kénytelen megtenni, mert a – régiós viszonylatban amúgy is egyik legalacsonyabb – bérszínvonal, nem követi a kiadások terheit és nem biztosítja az emberek napi megélhetését. Míg az egyre drágább kiadásoknak és az elvesztett munkahelyeknek köszönhetően, megjelenik a fokozatos társadalmi elszegényedés. Viszont, ha ezen kiadás csökkentésre már az emberek tömege van rákényszerülve, az a gazdaság teljesítményét is erősen visszaveti. A megszorítások pedig a romló gazdasági körülményeket tovább fokozva, csökkentik a vásárlási kedvet, a lakossági kiadásokat, az emberek hitelfelvételi lehetőségét, ezeknek köszönhetően a cégek, vállalkozások és szolgáltatások bevételét, melyek végül bezárásokhoz vezetnek. A bezárt vállalkozások, rengeteg megszűnt munkahelyet jelentenek, melyek ismételten tovább növelik a társadalmi elszegényedést és ezzel fordítottan arányosan csökkentik az állam adóbevételét. A gazdaság növekedése pedig előbb stagnálni kezd, majd visszaesik, amely végül recesszióhoz vezet. A pénz tehát a romló gazdasági folyamatoknak köszönhetően, előbb vagy utóbb elszivárog a rendszerből. De hova kerül a pénz, amely a felvett hitelek, az állami és lakossági megszorítások és a nagyobb közteher hozzájárulás ellenére, javulást nem, viszont egyre romló kilátásokat és csökkenő gazdaságot eredményez? Hát a te zsebedből egy másik zsebbe. Mely egy újabb problémához vezet. Itt megint csak utalnék a zárt rendszer elvére, ahol az erőforrások már amúgy is egyenlőtlen eloszlásúak és korlátozottak. Így az igénybe vett szolgáltatásoknak és a megszerzett javaknak köszönhetően, a gazdaságból kiáramló még valódi létező és megtermelt pénz (előállított érték, szaktudás vagy munkavégzés áll mögötte) helyére, egyre nagyobb mennyiségű – a semmiből generált – hitel áramlik be. Miközben az előbbi valós javakba és egyéb vagyontárgyakba kerül, illetve vállalati részvényekbe áramlik és egyre gyorsabban koncentrálódik a globális elit kezében, addig az utóbbi folyamatosan halmozódik és növeli vele a világ kiszolgáltatottságát. Ez a hitelválság pedig, előbb-utóbb egy újabb pusztító gazdasági válságot fog okozni. Mivel a hiteleknek köszönhetően a világ eladósodottsága folyamatosan növekszik, miközben államok, nagyvállalatok, vállalkozások, háztartások és ezzel emberek kerülnek csődhelyzetbe vagy veszítik el mindenüket.
„A tömegek sohasem lázadnak fel önszántukból, és sohasem lázadnak fel csupán azért, mert el vannak nyomva. Amíg nincs lehetővé téve számukra, hogy mértékük legyen az összehasonlításhoz, igazában soha nem is fognak a tudatára ébredni annak, hogy el vannak nyomva.”
George Orwell: 1984
De mit tennél akkor, ha valaki azt állítaná, hogy világunkat rossz irányba terelő változások, nem csak úgy maguktól történnek, és nem egyes hatalomra jutott politikusok vagy gazdasági szereplők rosszul felmért döntéseinek vagy hibáinak köszönhető, hogy a világ folyton letér az útról. Ha most – az eddigi tartalmak után – felsejlik benned az a gondolat, hogy mindez talán mégsem a véletlen műve, akkor kezdesz jó irányba haladni. Mert mindazon információk és híradások ellenére, amit a média ömleszt ránk, a valóság egészen más képet fest. Mivel világunkban minden egyes folyamat előre megtervezett, semmi sem történik benne véletlenül. 2008-ban Európát is elérte az a gazdasági világválság, amelyet az USA ingatlan- és bankszektora és a Lehman Brothers befektetési bank csődje okozott. Bár Európa még a gazdasági válság hatásaitól szédelgett, amikor valamikor a 2010-es évek elején már elkezdtek kibontakozni és eszkalálódni azok a rejtett pénzügyi és hatalmi folyamatok, amelyeknek politikai és gazdasági hatását a mai napon is tapasztalhatjuk. 2013-ban lehetett hallani először az NSA lehallgatási és megfigyelési botrányáról, amelyet Edward Snowden robbantott ki azzal, hogy titkosszolgálati adatokat adott át a sajtónak, amelyben leleplezésre került az engedély nélküli lehallgatások és élő megfigyelések törvénytelen folyamata. De ezen túlmenően az NSA és a CIA titkosszolgálati akció keretében olyan nyugati politikusok után is kémkedett, mint például Angela Merkel volt német kancellár. Itt már érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy szövetséges nyugati hatalmak, mi okból is kémkedhetnek más országok vezető politikusai után? Valószínűleg ki nem találnád, hogy minden okkal történik és ezen folyamatok mögött, az általam már unalomig hangoztatott meghúzódó szándékok, érdekek és rejtett célok állnak. Ez a felismerés eleve megkérdőjelezi azt, hogy valóban lehet-e valós szövetségről beszélni két vagy több állam között, ha mindenkit más érdekek mozgatnak (lásd Európai Unió)? Egyúttal remekül szemlélteti azt a megtévesztő kommunikációt, amelyet a politika és a média folytat és amit egyfajta színjátékhoz hasonlítottam. De haladjunk tovább időrendben és induljunk el keletre. 2014-ben Viktor Janukovics akkori oroszbarát ukrán elnök az Európai Uniós társulási szerződéstől visszalépett, melyek utcai zavargásokba és végül forradalomba torkoltak. Ezt követte a Krím félsziget oroszok általi annektálása és a donbasszi háború, mely az Orosz-Ukrán háború keretében a mai napig is zajlik. A csavar az egészben, hogy ezen időszak alatt az amerikai érdekszféra már javában tevékenykedett Ukrajnában, így a fenti folyamatokra is elég nagy ráhatása volt. Elég, ha csak a világ és egyben az USA legnagyobb bankjára a JPMorgan-ra gondolunk (jegyezzük meg a bank nevét később fontos lesz), akik saját bevallásuk szerint már 2010 óta segítik Ukrajnát finanszírozással, befektetési tanácsadással és több millió dollárnyi „humanitárius segély nyújtásával”. Vagy az Ukrajnában működött, de az USA-ból finanszírozott biolaborok működtetésére és a CIA szakértői által nyújtott kiképzési programra, mely az ukrán haderő modern fegyveres tevékenységeinek és hírszerzői ismeretek átadására és bővítésére irányult. Mindezekből látható, hogy közel sem egy egyszerű Orosz-Ukrán érdekellentét eszkalálódott háborúvá, hanem azt valójában a háttérben megbúvó nagyhatalmi geopolitikai folyamatok érdekei szították. Nos a média erről nem igazán tett említést, később is csak hárító és tagadó kommunikáció zajlott az ügyben, míg évekkel később bizonyos fokig elismerték ezen tevékenységek részben egyező valóságtartalmát. Ezt a beismerő magatartást valószínűleg, a már kiszivárgott bizonyítékok hatására, a kényszerűség indokolta. Azonban a média, mint mindig, ezen kényes információkat hamar kiszorította a napi hírekből és sikeresen agyonhallgatta.
Nos mi történt ezek után? Az ukrajnai konfliktust elhagyva térjünk vissza Nyugat és Közép-Európára. Szintén 2014-ben valami mozgolódik annak hatására, hogy a Közel-Keleten és Észak-Afrikában az USA és később a csatlakozott szövetségesek által, előzetesen katonai beavatkozások sora történt Afganisztánban, Irakban, Líbiában, Szíriában, Nigériában és a régiót destabilizálják azon geopolitikai folyamatok, melyet a nyugat csak Terrorellenes háborúként ismer. Az EU-ba főként az említett térségekből elmenekülve, tíz és százezres nagyságrendben – papírok és személyes okmányok nélkül érkező – migráns áradat indul meg különböző bevándorlási útvonalakon. 2015-re az NGO-k által segített „háború elől menekülő” tömeg Európában olyan mértékű migrációs válságot okozott, mely azóta is tart és egyre tovább mélyül. Európa szinte még fel sem eszmélt az egymást követő válságokból, amikor 2020-ban a WHO világméretűvé nyilvánította a Covid-19 járványt. Amelyet szintén világméretű lezárások, járványügyi és társadalmi korlátozások, erőszakos, kényszerített és megtévesztő oltásprogramok, a bezárásoknak köszönhető gazdasági válság követett. Melyek ismételten újabb csődbe ment vállalkozásokat, megrogyott szegmenseket, iparágakat, szektorokat, vállalatokat és elvesztett munkahelyeket, hagytak maguk után, mely folyamatok további elszegényedést eredményeztek. Ám a hibernált gazdaság fenntartását a lezárásokat és a megrendelt több száz millió számban legyártott vakcinákat valamiből fizetni is kellett. Így hát ezeknek a pénzügyi forrásait elő kellett teremteni valahonnan, számolva közben azzal is, hogy egyszer az egész rendszert újra kell indítani. Nos tudod, hogyan lehet segíteni egy térdre rogyott gazdaságon? Hát nagyobb hitelezési programokkal, hiszen a gazdaságot lábra kellett állítani. A sok kihelyezett hitel meg hát kinek is állhatna érdekében, ha nem a befektetési bankoknak? Mivel az egymást követő válságok és a járvány miatti lezárások sok céget csődbe vagy csődközeli állapotba juttattak, szükségessé vált, a még menthető cégek újraindítása. Ezzel a mesterségesen kiváltott folyamattal szabályozták a gazdasági szereplők számát. Mert aki nem bírta az kiesett, aki meg bent maradt az válságba került. Tehát vagy csődbe ment és felszámolás alá került, ezzel csökkentve a konkurenciát vagy túladott az érdekeltségein, ami az adott körülmények között jelentős értékvesztést szenvedett el, melyet így olcsóbban meglehet szerezni. Illetve aki tudott élni a helyzettel, az kapott az alkalmon és hitelekbe menekülve próbálta újraszervezni a tevékenységét. Majd ezt a válságot is túlélve és a Covid járványból lassan kilábalva, kicsit talán végre mindenki fellélegezhetett… Lassan újra indult az élet, lehetett ismét utazni, éttermekbe, közösségbe és kulturális programokra járni. Az emberek és a vállalkozások azonban óvatosabbá váltak, okulva a folyamatosan érkező válságokból. De lássuk mit tesz az ember, ha a megélhetése vagy az életkörülményei bizonytalanná válnak? Hát elkezd gyűjtögetni, félretenni és tartalékolni, miközben előretekintően felhalmoz arra az eshetőségre, ha a dolgok ismét rosszra fordulnának. Nos, sok időt nem kapott Európa gazdasága és lakossága arra, hogy a körülményeit rendezze. Mivel ismét érkezett egy újabb válság 2022 februárjában. Oroszország csapatokat küldött Ukrajnába, ezzel pedig mind a háborús katonai konfliktus, mind az EU addigi energetikapolitikája, vele a gazdasági válsága és a szövetségesei közötti ellentét is tovább mélyült. Oroszország tehát agresszorként Ukrajna szuverenitását veszélyezteti a kialakult konfliktussal, legalábbis a nyugati politika és a hozzákapcsolt lakáj média ezt harsogja. De biztos, hogy ennyire egyszerű ez a képlet? Nézzük meg, mi állhat a dolgok hátterében… Nos hát, ha kitört egy háború akkor az agresszor cselekedetét el kell ítélni, illetve gazdasági szankciókkal kell büntetni, ezzel is hátráltatva a gazdaságát, amely vélhetően pénzügyi problémát okozva korlátozni fogja a háborús cselekmények további anyagi és technikai forrásszükségletének finanszírozását. Így pedig rákényszeríthető lesz Oroszország a harcok beszüntetésére, vagy legalábbis ez volt a terv, ezt szerették volna elhitetni a világgal és az európai lakossággal. A valóság ezzel szemben egész más…
Folyt köv…