Azt hiszem ez egy kicsit nagy falat lesz az elején. De valahol el kell indítani a gondolatfolyamot. Nem mintha annyira nehéz lenne megfogalmazni, hanem mint ahogyan a bevezetőkben írtam, világunkban minden-mindennel összefügg, így nem lesz egyszerű átadnom róla a teljes képet, mivel annak felvázolását is valahol el kell kezdenem. Pont úgy, mint ahogyan a kört rajzolják a táblára. Ha már kész van tökéletes és egész, de amíg rajzolni kezdik csak egy növekvő körív, amiből az elején még nem sejthető meddig fog növekedni. Csakis az ív folyamatos rajzolásával rajzolódik ki a forma egésze, míg a végén létrejön a teljes egész alakzat. Így a kör rajzolásához hasonlóan a magyarázat is időbe fog telni. Sok gondolat összefonódik és szétválik, majd újra összekapcsolódik, mégis a végére egy egységes egészet alkot. Milyen fura, megint felbukkannak a magyarázatban ezek a szavak „teljes, egész és egység” ez biztosan nem véletlen… olyan mintha a nyelvünkben valójában minden kódolva lenne.
Szóval, vegyünk egy stabil térbeli formát és vonatkoztassuk világunk jelenlegi helyzetére. Igen, a gondolatmenet elsőre kicsit talán sántít, mert világunk közel sem stabil, de tudjuk, hogy igazából minden relatív és csak a dolgok nézőpontjától függ, mi-mire is vonatkozik. Tehát a világ jelenlegi rendszere stabilan, három lábon áll, ami persze nekünk egyszerű embereknek közel sem jó. Egyrészt mert ez a helyzet nem szolgálja a dolgok kibillentésének lehetőségét, másrészt azért, mert önmagában nézve mind a három láb, erős és stabil alapokon nyugszik, a táradalom legnagyobb bánatára. Illetve, ami talán a legnyugtalanítóbb, nem tudjuk ki is ül fölöttünk stabilan azon a háromlábú széken.
Így talán már valamennyire érthető a felvázolt analógia…
Adott tehát a háromlábú székünk, mely társadalmunk szerkezete fölött stabilan, erős lábakon terpeszkedik. Mit lehet csinálni? Elsőként is végig kell azt gondolni, a társadalom egészére vetítve jó-e ez a felettünk álló stabilitás? Mert ami stabil, az állandó. Ami állandó, az nem változik. Ami nem változik, az nem fejlődik. Így, ha van is fejlődés, az minden esetben visszafogott és ellenőrzött állapotok között történik. Nem veszélyeztetve a stabilitást. Tehát minden változatlanul áll, a fejlődés legkisebb esélye nélkül. De miért jó, ha valaki nem akar változást, és ha nem akarnak változást az milyen célokat szolgál? Továbbá ez a stagnálás, talán még a legjobb lehetőség a sok közül. Mert azzal még nem is számoltunk, hogy a szék az idő előrehaladtával egyre stabilabb is lehet, és egyre nagyobb erő kell majd ennek az állapotnak a megváltoztatásához. Apropó, változtatás… Miért akarnánk megváltoztatni valamit, ami fölöttünk stabilan áll? Talán azért, mert a társadalmunkban nem mindenkinek ez az érdeke, főleg hosszú távra vetítve. Az élet maga a folyamatos változás. Elég, ha kinézünk az ablakon. Az évszakok is változnak. A fák kizöldülnek, majd elsárgulnak és lehullajtják a leveleiket. Télre megpihennek, majd tavasszal újra fejlődni és növekedni kezdenek. Tehát minden kezdődik elölről. De most talán érdemes egy pillanatra megállni a gondolatmenetben. Feltűnt valami a mondat végén? A válasz előttünk áll és csak ki kellett hozzá nézni az ablakon. Fejlődés és növekedés. A két fogalom együtt jár. Mégis van benne egy kis zavar. Miért akadályozná bárki a változást, ha az önmagában a társadalom egészére nézve fejlődést és növekedést jelent? Az érdekellentét önmagában kevés, nem elég indok hozzá. Valamit még be kell építeni ebbe az egyenletbe. Egy ismeretlent, ami igazából nem is ismeretlen, csak egy újabb nem kívánatos fogalom a sok közül. Ez pedig maga világ, amely egy zárt rendszert alkot. Még nem érthető ugye? Pedig az egyenlet valós. Egy zárt rendszer úgy tud növekedni, ha az egyenlet minden tagja egyenlően növekszik vagy akkor, ha aránytalanul változnak benne az összetevő értékek. A 100*100 az valójában ugyanazt az eredményt adja, mint a 10*1000, mégis az utóbbi egyenlet szorzói között aránytalanul nagy a különbség, és ez még csak egy ártatlan és egyszerű szemléleti példa. Nagyon sok ilyen aránypár van még, ami kiegyenlítheti az egyenlet összegét. De mit jelent ez? Azt, hogy egy stabil rendszeren belül úgy lehet a növekedést előidézni – ha nem akarjuk, hogy minden arányosan növekedjen – ha aránytalanná tesszük a társadalmat érintő terheket. Valójában így lesz a széken ülő helyzete stabilabb, és az alatta lévő társadalom szerkezete egyre instabilabb. Egy zárt rendszerben csak így tartható fent ez a fajta egyensúlyi állapot. Hatás-ellenhatás, ok és okozat. Ha egyik helyről elveszünk, a másikban több lesz. Ha ezt a megtermelt anyagi eszközökre, a tudásra, lehetőségekre vagy a szabadságra vonatkoztatjuk, az eredmény hasonlóan aránytalan lesz. Egyeseknek mindenből egyre több lesz, míg másoknak, a társadalom egészére vonatkoztatva egyre kevesebb. Ez az állapot sokáig állandósulhat kisebb változtatásokat eszközölve, de persze történelmünkben számtalanszor az is előfordult, hogy ez az állapot már nem volt tovább fenntartható. Ez pedig mindig valamilyen konfliktushoz vezetett, amelyben a kevesebb lehetőségnek köszönhetően, azok jártak csak ismételten rosszul, akik a szék alatt foglaltak helyet. Sok esetben ilyenkor nem történik érdemi változás a társadalom egészében. Csak jön egy újabb rendszer. Ami ugyan máshogyan kommunikálva – más ideológiai elképzelésekkel megtámogatva, csak modernebb köntösbe bújtatva – de valójában ugyanazt a célt szolgálja. Megőrizni vagy növelni azt a fajta stabilitást, amely a társadalom egésze fölött áll. Ezt tehát a 22-es csapdája. Olyan mint, amikor a rabok egymásnak esnek a börtönben, vagy amikor rabszolgák küzdöttek egymás ellen az arénában. Igazából a mikrokörnyezet ilyen változásai, nem ingatják meg a rendszert. Így jóformán az egyén szintjén sokat tenni, nem lehet ellene. Elméletben…
A valóság azonban ezzel szemben az, hogy mégis van mód a helyzet megváltoztatására.
Csak meg kell érteni a rendszer működését. Ha ez megvan, megtalálható az adott rendszer gyenge pontja. A rossz hír, hogy a rendszer stabilitása vitathatatlan. A jó hír viszont, hogy az egyensúlyi állapotot kibillentéséhez a három közül, elég egyetlen lábat meggyengíteni és a szék magától felborul. A rendszer így önmagába dől. „Egy rossz útra térít, kettő megoszt, a harmadik egyensúlyt hoz.” Nocsak egy újabb egyenlet… Nos tehát, a három közül az egyiket meggyengítve a stabilitás felbomlik. Ezt már tudjuk. De mi ez a három láb? Az első lábat én úgy nevezem „Az értékrend hiánya”, a második láb a „Pénz az Isten”, míg a harmadik lábra a „Failure of leaders” poszt ad további magyarázatot. A válasz tehát ezekben a bejegyzésekben lesz elrejtve. Elég csak az egyiket felszámolni, és az addig stabilnak tartott rendszer önmagába roskad, utat engedve így a változásnak, a fejlődésnek és a növekedésnek. Ez persze egy rendszert támadó eretnek gondolat, ami miatt egy régebbi korban, már közelről érezném az égett fa füstjének szagát. De ígérem erre nem fog sor kerülni. Viszont tudni kell azt is, hogy ez még csak a nyúl üregének a bejárata. Mely üreg rengeteg titkot rejt még magában…
Kapcsolódó bejegyzések:
The lack of set of values – Money is God – „Failure of leaders”