Következzen akkor a háromlábú szék egyik legfontosabb támpillére. Habár a szék lábai valóban együtt adják a teljes stabilitást, ennek az egynek mégis különös értéke van a rendszeren belül. Köszönhetően annak, hogy bár a két másik láb stabilitására is erős ráhatással van, mégis önállóan az egyik legjobban megtervezett alátámasztási pont. Míg a másik két láb által képviselt stabilitás pusztán illúzióra épül, az első maga a legnagyobb hazugság, és ez van leginkább hatással a társadalom egészére. Mivel eszmerendszere – az illúzió szemfényvesztése helyett – valós és közvetlen befolyással bír mindennapi életünkre. Azon belül is a gondolkodásunkra, az identitásunkra, egymáshoz való hozzáállásunkra. Teszi pedig ezt úgy, hogy közvetlenül az emberi tudatot és azon belül is egot veszi célba. Gondolati befolyásolást hajt végre és tesz különbséget, a társadalom szerkezetét alkotó egyének, ember és ember között. Ezen eszme elsődleges célja, hogy valótlan elméletét és az ahhoz kapcsolódó hamis értékrendjét, ráerőltesse a világra. Ez az eszme az anyagelvűség, vagyis a materializmus tana. Ezen filozófiai álláspont szerint minden, ami körülvesz bennünket, beleértve magát az embert is, az anyagi világ egymásra hatásaira épül. Az anyag kölcsönhatása az egyetlen oka létezésünknek, vagy a lélek, a szellem és egyéb más jelenségek megléténeknek. Így jelenkori társadalmunk szerkezetének egésze – a régi korok hitével és tudásával ellentétben – kizárólag az anyagi világra épül. Nem létezik más az anyagon kívül. Ennek köszönhetően az általános értékelésünk is az anyagi javakra, annak megszerzésére és birtoklására korlátozódik. Aszerint értékelünk valamit vagy valakit, hogy az anyagi világon belül, milyen pénzben kifejezhető értékkel bír. Itt most erősen összekapcsolódik ezen gondolat, a következő „Pénz az Isten” bejegyzés tartalmával, melyben kifejtésre kerül bővebben az anyagi javak társadalmi megítélése.
Így bár ez még csak a második bejegyzés, az máris egy következőhöz kapcsolódik. Sőt jelen gondolatot kicsit tovább fűzve, hamarosan bekapcsolódik a harmadik láb elmélete is, az eddigi állításokhoz. Látható lesz, hogy világunkban valóban minden-mindennel összefügg. Pont úgy ahogyan azt ígértem.
Tehát ha az anyagelvűség tanát elfogadjuk, világunk aszerint fog felépülni, hogy anyagi értéket kapcsolunk tárgyakhoz, élményekhez és emberekhez, majd az emberek által megteremtett dolgokhoz. Így máris kész a materiális, anyagelvű társadalom. Mivel anyagi értéket kapcsolunk össze a dolgokkal és az emberekkel szemben is, ez óhatatlanul elvárásokat támaszt velük szemben. A drága és értékes dolgoknak, egyedieknek kell lennie. Sugallnia és hirdetnie kell az értékét, a különlegességét és a ritkaságát. Természetesen minél gyakoribb és közönségesebb valami, annál kisebb igényt támasztunk vele szemben, illetve annál kevesebbre is értékeljük azt. A gond jelenlegi világunkban, hogy ezt a szemléletmódot embertársainkra is kivetítjük. Elvárásokat támasztunk velük szemben. Értékeiket egzisztenciájukhoz, tudásukhoz vagy az általuk létrehozott javakhoz kapcsoljuk. Így hamarosan ott találjuk magunkat, hogy mindent egy megítélés alá veszünk, és ugyanúgy beárazzuk a tárgyakat és az élményeket, mint embertársainkat. A példa kedvéért, egészen más értéke lesz egy egyedi megrendelésre készülő tengeri jachtnak, mint egy egyszerű boltban vásárolt gumicsónaknak. Más értéke lesz egy karibi útnak vagy egy hétvégi erdei kirándulásnak. Illetve más értéke lesz egy sztárokkal töltött eseménynek, mint egy hajléktalannal kialakuló beszélgetésnek. Tehát az anyagelvűség és az ahhoz kapcsolt hamis értékrend, különbséget generál a világunkban. Rétegezi társadalmunk szerkezetét. Szakadékot váj, falakat emel, és távolságot helyez az emberek közzé.
Hmm… távolságtartás. Valahonnan ismerős ez most nekem, de nem rémlik, hogy honnan… meg az „Oszd meg és uralkodj!” elve. De, miért is jutnak most ezek az eszembe?
Szóval az anyagelvűség megosztja a társadalmat azzal, hogy hamis értéket generál az emberek között. Ez jó az egonak és egészen biztosan jó annak, aki a társadalom fölött azon a bizonyos háromlábú széken pihen. Anyag. Ízlelgessük egy kicsit a szót és annak jelentését. Mi az, ami elsőként az eszünkbe jut róla? Valaki? Senki? Hát az, hogy kézzelfogható. Ha kézzelfogható, akkor létező, következésképpen használható és alakítható is. Csakúgy, mint az eszmerendszere által megfertőzött gondolatunk. Ezért nincs helye a materializmus mellett az idealizmusnak. Annak a filozófiának, amit én is képviselek. Mert nem tud mit kezdeni az onnan származó gondolatokkal. Nem fér bele a már kialakított ideológiába. Nem irányítható gondolatokat és csak kellemetlen kérdéseket generál abban a rendszerben, melynek elve és egyetlen célja – amennyiben még emlékszünk rá – hogy a társadalom fölött létező rendszer stabilitását ne veszélyeztesse. Így sohasem lehet elfogadott azon más eszme, ideológia vagy filozófia, ami ennek ellentmond. Tehát valószínűleg teljességgel lehetetlen lesz, hogy egyszer Klaus Schwab-bal összefutsz egy jógaórán és ő Namaste-vel üdvözöl téged…
Ennek köszönhetően sohasem lesz elfogadott jelen társadalmi rendszerünkben, hogy meghatározó tényezővé hagynák fejlődni a spiritualitást, vagy teret engednének a szabad gondolatok kibontakozásának. Ez mindössze elszigetelt jelenség marad világunkban. Ha valaki ezeket a tanításokat szeretné terjeszteni – tiltva ugyan nincsen – de társadalmunk egésze oly mélyen fertőzött, hogy egészen biztosan a többség elutasítja majd a gondolatait. Azonban nem biztos, hogy ez valódi problémát jelentene. A spirituális tanokra ugyanis akkor találunk rá, ha már készek vagyunk azt befogadni. Ha megértünk rá és eddigi világunkban többé nem találjuk a helyünket. Ha úgy érezzük, hogy valami a világunkban nincs rendben, és ennek köszönhetően kérdéseket teszünk fel, és válaszokat keresünk rá. A spirituális látásmódot akkor tesszük a magunkévá, ha elengedjük gondolatainkból a társadalmunkat megosztó különbségeket. Ha önmagunkon túllépve, nyitottá válunk más emberek gondolatainak vagy gondjainak befogadására. Ha érzelmeinket is elfogadjuk, és tudatosan szemlélődve tekintünk körül a világunkban. Sok idő lesz amíg a társadalmunk is megérik erre. Ehhez kellenek azok, akik valódi vezetőkké válhatnak. Azok, akik nem azért vállalják fel az ezzel járó terhet, hogy kiváltságokat, presztízst vagy előjogokat szerezzenek maguknak. Hanem hogy tanítsák, segítsék az utat keresőket, és oltalmazzák azokat, akik épp rászorulnak. Túllépve tehát a megosztó ideológián rájöhetünk, hogy minden ember egyenlő. Mivel a társadalmunkat emberek közössége alkotja, valójában mindenki-mindenkiért felelős bizonyos szinten. Ez a szemléletmód tehát az, amit valójában keresnünk kell. Mindezt azért, mert a nem tudatos emberi társadalomhoz kapcsolódó idealista értékrend hiánya, kizárólag a meglévő rendszer fennmaradását szolgálja. Emlékszünk még az előző bejegyzés ezen gondolatára? Tegyünk róla, hogy a világunk változzon. Mert ami változik, az fejlődik és növekszik. Ez lesz tehát a közös utunk, amely a társadalmunkat előre viszi…
Kapcsolódó bejegyzések:
The three-legged chair – Money is God – „Failure of leaders”