„Ne azt kérdezd, mit tud érted tenni a hazád, inkább azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért.”
John Fitzgerald Kennedy
Egy újabb idézettel indítanám a blog aktuális témáját. Ismét meglepő lehet a választás, de mint minden alkalommal – eddigi ígéreteimhez híven – úgy, ezúttal is összefog állni a gondolatmenet a poszt végére. Szóval ismét egy másik híres ember gondolatával indítok egy bejegyzést. Némi fenntartással ugyan, de mégis őszintén bevallom, hogy nekem tetszenek ezek a megoldások. Mert valóban figyelemfelkeltőek és adnak egyfajta kiindulópontot – amint az előző bejegyzésben említettem – és képeznek néha azon túlmenően, olykor egy erős vitaalapot…
Nos, ezen alkalommal ez utóbbi miatt esett a választásom a fenti idézetre. Remélem senkiben sem okoz visszatetszést a fenti gondolat kölcsönzése, annál is inkább, mivel azt Kennedy szintén mástól kölcsönözte és használta fel okkal a beiktatási ceremóniáján, amikor is ez a híressé vált felhívás elhangzott. De mi a baj, a fenti idézettel? Azzal az idézettel, amely az USA talán, egyik legnagyobb államférfiától származik? Ezt részletesen megismertetem a jelen bejegyzés keretén belül. Ennek megértéséhez, azonban ismételten szemléletmód változásra kényszerülhetünk. Egyúttal meg kell értenünk és el kell engednünk olyan eszmei fogalmakhoz történő ragaszkodásunkat, amely téves társadalmi vagy politikai elképzeléseken vagy tekintély alapú dogmatikus ragaszkodásokon alapulnak, mely valójában nem más, mint ismételten az illúzió azon belül pedig a manipuláció és a megtévesztés egyik formája. Ez a fajta illúzió és az ahhoz köthető dogmatikus elv, ami igazából egyfajta ok-és okozati viszonyrendszer az egyén, mint állampolgár és az állam, vagy ha úgy tetszik a nemzet és annak országa (szülőföldje vagy hazája) között. Ez a viszony messze nem olyan szent és sérthetetlen, mint amilyet arról irodalmunk és filmművészetünk és azok alkotójaként legnagyobb költőink, íróink vagy rendezőink közvetítenek. Hiszen ezek a művek egyfajta ideálként értelmezik és tekintenek, a haza és szülöttjének mély bensőséges kapcsolatára. A valóság azonban, ezzel szemben nem ilyen. Talán most ezzel a gondolattal, saját magamnak is ellentmondok, hiszen korábban idealistaként jellemeztem magamat és ugyan mi lehetne idealisztikusabb annál a kapcsolatnál, amely egyén és a hazája között egy élet alatt kialakul? Most meglepődtél igaz? Pedig vitatom. Hogy miért? Mert az a probléma, amiről most szó lesz, valahol ebben szövevényes a kapcsolatban lesz elrejtve. Ez az alapvető és rendszerszintű hiba az oka annak, amiért mégis megkérdőjelezem ezen kapcsolat tisztaságát és hiányolom annak morális értékrendjét…
Az állam lényegében már nem szimbiózisban él a nemzet polgáraival, hanem mintegy parazitaként élősködve rajta kihasználja. Függetlenül az egyén képességeitől vagy tudásától úgy korlátozza be annak cselekvését, hogy ezt az érintett polgár észre sem veszi vagy legalábbis nem tudatosul benne, hogy ez a kialakult kapcsolat az egyén és a hatalom között, eléggé akadályozó jellegű. Az állami demokráciát valójában gazdasági érdekek működtetik a háttérből. Így ennek köszönhetően, minden olyan változtatási törekvés vagy szemléletmód, amely nem kívánatos ezen érdekek számára, lényegében ellehetetlenül. Ezt megérteni, elég csak azon emberek rétegének kilátástalan helyzetére gondolni, melyek hivatásukkal a társadalom működését szolgálják. Legyen az a rendvédelem, az oktatás vagy az egészségügy. Miközben, feleslegesen olyan szektorokra fordítják az adófizetők pénzét, melynek társadalmi haszna, erősen vitatott. Az állam egyszerűen fogalmazva, nem jó gazda. Nem értékeli kellőképpen azokat, akik nem előállított „értéket”, hanem társadalmi összetartó erőt teremtenek. Nem tud mit kezdeni azokkal az emberekkel sem, akik a problémákat felismerve, nem akarnak beállni a sorba és a gazdasági érdekcsoportokat kiszolgálva, hónapról-hónapra történő – korlátozott létezést fenntartó – bérrabszolgaságból inkább elmenekülve, próbálják máshol kamatoztatni tudásukat. A legszomorúbb, hogy az állam pazarló működési elve eközben, mérhetetlen mennyiségű – számokban és pénzben nem kifejezhető – szellemi energiát hagy elkallódni, szükségtelenül és átgondolatlanul.
Materialista társadalmunkra és annak működésére – annak jelenlegi szintjén – két igazán nagy eszme van elsöprő hatással, ez pedig a címben már említett Demokrácia és a részben vagy egészben ehhez a politikai eszmerendszerhez köthető nagybetűs Szabadság fogalma. De korántsem azért, amiért hinnéd. Hmm… lehet ezzel most kihúzom egyeseknél a gyufát.
– Mert mi a baj ezzel a két eszmével? Hiszen pont ez a két eszme az, ami mozgatja, fejleszti és viszi előre társadalmunkat, és a világunkat. Pontosan ez a két fogalom, ami alapvető értéket ad a világunknak.
Ez így is van, és igazából pont ez minden probléma forrása. Mert ezen két eszme, amire a többségünk vágyakozik és így annak elérése, egyfajta végső céllá válik a társadalom szemében. De ez valóban így van? Nem lehet, hogy anyagi világunkban igazából csak saját önzőségünk kivetülése ez a két eszme? Így mint egyfajta kivetülés, nem csak egy újabb megtévesztő illúzió csupán? Mert valójában mit jelent a demokrácia és a szabadság a polgár és az állam szemszögéből nézve? Vajon ugyanazt a fogalmat jelenti mindkét fél számára? Ezen túlmenően a társadalom polgárai között, hogyan vetül ki ez a két kapcsolat? Milyen elvárásokat támasztunk egymással szemben és ez milyen áldozatokat követel? De legfőképpen ki fizeti ennek meg az árát? Talán túl sok már a kérdés, de egyvalami biztos. Ha egy adott dolog értelmezése túlságosan bonyolult, akkor annak oka van. Mert a természetben valójában minden egyszerű és következetes. Nagy kár, hogy társadalmunk eszmei értékrendszereiről ugyanez nem mondható el…
– Ez most így eléggé zavaros…
Ez ismételten csak egyfajta ok és okozati összefüggés. Szóval, ha hiszünk az alapvető emberi eszmékben és értékekben, ami a „civilizált világot” előre viszi, legyen az a demokrácia, a szabadság, a béke vagy akár a szeretet – bár ez utóbbi kettőt még ennél is jobban vitatom, de ezt majd egy külön bejegyzésben fejteném ki – akkor miért kellene érte harcolni, saját és más országokra és népekre erőltetni erőszakosan azt, mint egyfajta hittérítő az általa képviselt vallását? Ha valóban univerzális érték lenne, akkor az mindenek felett állna, és nem kellene terjeszteni, hanem mindenhol ezeket az eszméket követnék és senki sem vitatná annak létjogosultságát, mivel azok egységesen szolgálnák a társadalmat. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, mivel mindkét eszme jelentése igencsak összetett, fogalma és értéke pedig erősen szubjektív megítélés alá esik. Mert, ami az egyik embernek szabadság, az a másiknak már maga a korlátozás. A demokrácia mibenléte viszont, még ennél is sokkal bonyolultabb…
A demokrácia eszméje, annak különböző változataival nagy utat járt be, hiszen nincs két hasonlóan működő demokratikus berendezkedésű államforma. Mindössze alapelvekben és összetevőkben van egyezés. Ilyen például a többség akaratának elve, az alkotmányban rögzített jogok, a szavazati jog gyakorlása, a szólásszabadság, a magántulajdonhoz, valamint a munkához és a tanuláshoz fűződő jog. Az ókori görög athéni népuralom, tiszta többségi akarata – mai szemmel nézve – önmagában is aggályos lenne. Hiszen, ha a polgároknak volt is beleszólása az államügyekbe, a nők és a polgároknak nem minősülő lakosság már nem tudta saját érdekeit képviselni. Az olyan – gyaníthatóan őket is érintő – dolgokról, mint amilyen például a törvényhozás, a hadjáratok indítása vagy állam forrásainak elosztása. Persze lehet azzal érvelni ilyenkor, hogy egyetlen eszme sem indul végleges, tökéletes állapotról és a fejlődés útja hosszadalmas a különböző osztályok érdekellentétei miatt. De ha ez valóban így lenne – az elmúlt több mint két és félezer év alatt – ennyi konfliktus, viszály és háború után, igazán fellehetett volna oldani ezeket az ellentéteket. Idő bőven volt rá, így illett volna meglépni a társadalmunk szerkezetének ezt a lépcsőfokot. Mint látható, valójában ez nem így történt. A jelenlegi képviseleti demokrácia, ahol a szavazóurnák elé járulva dönthetünk arról, ki kerüljön be a területi, országos vagy nemzeti törvényalkotói (érdek)képviseletbe, már egy jóval nagyobb rizikót jelent. Azzal együtt, hogy csak előre megválasztott induló jelöltekre és pártokra lehet szavazni, abban a reményben, hogy jól mértük fel a helyzet súlyát. Így valóban azokat „juttatjuk” hatalomra és vele döntésközeli helyzetbe, akik arra érdemesek, hivatottak és kellő alázattal, szakértelemmel és tudással fogják szolgálni a nép érdekeit és akaratát. A valóságtól viszont mi sem állhatna ettől távolabb. Azt hihetnénk, hogy civilizált társadalmunk az elmúlt évezredek alatt sikeresen leküzdötte a régóta fennálló érdekellentéteket, azonban ez nem igaz. Valójában egyetlen lépést sem sikerült előre tennünk ezen a téren és bár nem nyíltan, hanem burkoltan, továbbra is ez az érdekellentét határozza meg a társadalom alapvető működését. Így a demokrácia, korlátozó és támogató rendszerének fontos alkotóeleme – a fékek és egyensúlyok szerepe – valójában köddé vált.
Mert a szabadság jogát hirdetve vagy a demokratikus állami működésre hivatkozva, máris mindent el lehet adni a világnak. Ehhez elég csak egy érdekcsoport és annak mögöttes szándéka, és az azt kiszolgáló média manipulatív, társadalomra gyakorolt káros befolyása. Például azért kell háborút indítani valahol, mert képviselni kell a demokráciát és a szabadságot. Miközben az egész mögött csakis gazdasági érdekek állnak. A háború mindenekelőtt, üzlet. Hatalmas üzlet. Nagy lökést adhat a gazdaságnak a fenyegetés – vélt vagy valós veszélye – miatt, az új fegyverek beszerzésének igénye és annak növekvő exportja. A beragadt, lassan elavulttá váló, lejárt szavatosságú vagy már kivont, használhatatlan készlettől, ilyenkor borsos áron meglehet szabadulni és helyette frissebb, modernebb – újonnan kifejlesztett – halált hozó arzenállal lehet feltölteni a raktárakat és felszerelni az egységeket. Ez tehát egyfajta fejlesztési út a haderőnemnek és vele a gazdaságnak, illetve azon belül a beszállítói érdekcsoportoknak. Ha a háború a munkád, gyakorold azt aktívan. Ha pedig véget ér a fegyveres konfliktus, a hadszintérből gyarmattá avanzsált ország romjain – annak meggyötört népét rabságba taszítva – lehet a lerombolt országot további üzleti érdekből, generációkra kirótt hitelekből újjáépíteni és kifosztani. Így lesz egy újabb demokratikus ország helyett, szabadságát vesztett nemzet. Van is egy állam, amely mindennél jobban szereti ezen elvek mentén exportálni a demokráciát és hivatkozik közben szükségképpen, a vágyott szabadság megteremtésére. A kérdés viszont, hogy demokratikus berendezkedést és szabadságot ki lehet-e kényszeríteni erőszak és fegyver által? Ha igen annak mi az ára? Mekkora lehet az ár, amit a cél elérése által hajlandó a világ megfizetni? Mert mint tudjuk a célok elérésének ára van, melyet mindig mások fizetnek meg. Szóval, a kérdés az, hogy megéri-e ez a világnak? A világnak természetesen ez nem éri meg, így azt el kell hitetni a világgal. Mert kinek hiányzik egy újabb háború, egy újabb konfliktus? Az ezt követő megtervezett gazdasági válságok, az ennek köszönhető újabb hitelek, infláció, adósság, kiszolgáltatottság és munkanélküliség. Hát azoknak, akik ebből élnek. Ha fegyvert adsz el, érdekeddé válik a konfliktusok és az arra épülő fegyveres erőszak generálása. Ha bankod van szintén érdekelt vagy benne, hiszen a háborúhoz – Montecuccoli elhíresült kijelentése alapján – mindössze három dolog szükséges. Pénz, pénz és pénz. A bank pedig mit is tehetne mást, minthogy hitelt ad fedezetért cserébe. A fent említett állam tehát, konfliktusokon és háborúkon keresztül valósítja meg a gazdasági növekedését, és ennek a szándéknak köszönhetően válik egy másik ország lényegében gyarmattá. Amelyre aztán valamilyen formában vigyázni kell, hiszen onnantól már a saját gazdasági érdekszférába kapcsolódik.
– De ez mégsem lehet ilyen egyszerű.
Nem is az, mert a konfliktus feltételeit, valahogy meg kell teremteni. A feltételek megteremtése pedig előkészületeket igényel és kitartó aknamunkát. Ehhez pedig ellenségképet kell gyártani a nemzetek és a társadalmat alkotó emberek között. Valami jó okot és indokot kell erre találni, ami például lehet – nyomásgyakorlás hatására – a régió gazdaságának függetlenedési szándéka, egy adott energiaforrástól vagy annak beszállítójától. Kell tehát ehhez végtelen mennyiségű anyagi forrás és a mögöttes szándék, hogy megtalálják azokat az embereket, akik hajlandóak a konfliktust megteremteni, illetve tovább szítani és kiszélesíteni. Mi az, ami erre lehetőséget ad? Hát egy nagyobb szervezet vagy szövetség, amely egyfajta döntési jogkörrel bír a nemzetállamok felett. Így meg kell találni azokat az embereket is, akik a nemzetállamokat képviselik és befolyás alá kell őket vonni. Hogy ez milyen módon történik, az teljesen mindegy. A lényeg, hogy a képviseletet ellátó politikus döntési jogkörrel rendelkezzen. Innentől minden adott ahhoz, hogy a konfliktus kialakuljon. A mögöttes érdek és a szándék adott, mert a gazdaság fellendítése szükséges a hatalmas méretű hitelezett adósságnak köszönhetően, és ennek okán a hatalom kiterjesztése manipuláció által, mindenek felett áll. A nem független média azt szajkózza a társadalom felé, amit elvárnak tőle, így folyamatosan manipulálják vele a társadalmat. Amely képviseleti eszközök híján, kénytelen-kelletlen elfogadni a meghozott döntéseket, mivel a képviseleti demokrácia valójában, már nem a nép érdekeit képviseli. Mindössze illúzióba ringatja a demokrácia és a szabadság eszméiben hívő befolyásolt emberek tömegét. Vakon és bután követve a média által ránk öntött szennyet és a hazugságok tengerét. Így hát a gépezet beindul, és egyik nemzet a másik után tapasztalhatja meg a demokrácia és a szabadság eszméinek terjesztését. Miközben a nép fiatal és kevésbé tehetős vagy szegényebb rétegeinek gyermeke – katonaként vagy egyszerű polgárként – valós érdekellentét nélkül, teljesen értelmetlenül veszíti el mindenét és adja életét, önző hatalmi mámorban úszó, gazdag öregemberek háborújában. Milyen demokrácia és szabadság az, melyet csak erőszakkal – más nemzetek és emberek életén és tulajdonán keresztül – lehet fenntartani vagy elérni? Az igazság, hogy az emberi kapzsiság valóban határtalan és az emberi élet, eközben nem igazán számít…
Így hát visszatérve Kennedy elnök bejegyzést elindító idézetéhez, ismételten fel kell tenni a kérdést. Mi az, amit tennél a hazád érdekében? Valóban feláldoznál mindent hamis eszmék elérésének célja miatt? Mások által megtévesztve és manipulálva, eszközként a pénz és a hatalom megszerzése és a gazdasági fejlődés útján? Vagy elhiszed inkább nekem, hogy a hazádat nem az életed árán kell szolgálnod, hanem a lélek útjára lépve tudásoddal és megváltozott szemléletmódoddal. A választott hazád vagy szülőfölded, mintegy bölcső védelmet kell, hogy nyújtson az egyén számára, és inkább annak fejlődésében és növekedésében érdekelt, így egészen biztosan nem kívánja a halálodat. A világnak helyette a gondolataidra van szüksége, a tetteidre, a meglátásaidra, a művészetedre, az alkotásodra és az eltérő világlátásodra. Okkal vagy itt és ennek oka, hogy teremteni tudsz egy jobb világot, önállóan vagy akár másokkal összefogva. Még akkor is, ha ezt most nem hiszed el. Csakis ezen az úton lehet elérni változást a társadalom rendszerén belül. Viszont ez az út nem az anyagi létben fog kiteljesedni. Ezeket a változásokat szellemi úton kell elérni. Ha szükséges, az anyagi szempontokat vagy érdekeket is mellőzve…
De az emberek gondolkodásának megosztása, ma is alapvető érdek, ami miatt a társadalom változása és a növekedése ellehetetlenül. A blog bejegyzései ezen okok miatt íródtak, mintegy gondolatébresztőként, amit a látásmód kiszélesítésének elve vezérel, mindenféle mögöttes érdek vagy befolyásolási szándék nélkül. Mindössze tiszta hangot hallatva, a manipulatív média hazugságainak tengerében. Végezetül álljon itt egy sokak által ismert művészi üzenet. Mely üzenet – mint említettem már – kortól és korszaktól függetlenül mindig aktuális. Hiszen az emberi társadalom az idők folyamán mit sem változott…
„- Hallod!… – szólt s csak a hangjában volt valami kimondhatatlan gyöngédség, amit szóba kiadni nem tudott, mert az ilyen szegény emberek nem tudják szóval becézni egymást. – Hallod… milyen ez a világ… Úgy van köztünk a víz, mint itt… Ilyenformán is… De akik ezen a partján vannak, azok mind egytestvérek, egymást segítik, kedvelik, egykézre kell dolgozzanak… aki meg a másik parton van, azt mind le kell lőni…
…
A katona szeme nem látta azt ami előtte van, csak a saját gondolatát látta…
– Pedig hallod, – mondta eltűnődve, – én azt mondom neked, nem a muszka van a másik parton… hanem a másik parton vannak a gazdagok… Mi vagyunk itt, tudod, ezen az oldalon, a szegény emberek… mind itt vagyunk, akiknek büdös putrija van… rongyos ruhája, nincsen ennivaló kenyere… csak sok gyereke…”
Móricz Zsigmond: Szegény emberek (részlet)