A következő lépés

„Bármilyen nyelven is beszélsz, sosem tudsz mást mondani, mint ami vagy.” Ralph Waldo Emerson A mai bejegyzés tartalma két részre fog oszlani. A közlemény első fele tervbe vett elképzelésként, már régebben felvetődött bennem. Gyakorlatilag már a blog indulását követően megfogalmazódott az a gondolat, mely azóta is foglalkoztatott. Ezzel egyidőben megjelent a belső igény is arra … Olvass tovább

Az élet értelme

„Az élet objektíven nézve értelmetlen; tekintetbe véve az Univerzum méretét és a mi kicsinyke szerepünket benne, abszurd dolog azt gondolni, hogy bármiféle kozmikus jelentőségünk lenne.” Armin Navabi A mai poszt témája vagy ha úgy tetszik iránya kicsit nehezen született meg. Nem is afféle időszakos alkotói válság volt ez, inkább egyfajta ötlettelenség vagy az elképzelés hiánya. … Olvass tovább

Saját utat járva

Jelen bejegyzést a megszokottól eltérően, most nem egy idézettel kezdeném, hanem inkább egy hivatkozással. Ha olvasta valaki a Tesla után 120 évvel című posztot, maradt ott egy bekezdésnyi kérdés, mely akkor nem került megválaszolásra. Így annak bővebb kifejtését – témaindító volta miatt – csak egy későbbi bejegyzésben ígértem. De a blog sohasem hagyhat kétségeket vagy fennmaradt kérdéseket … Olvass tovább