Vezetés

Vezetőink rétege társadalmi rendszerünk egyik alappillére. Azon emberek kiemelt csoportja, akik mindenkori tevékenységüknek és döntési helyzetüknek köszönhetően fokozott hatással vannak a világunkra.

Azonban ez a mindössze két mondatnyi kijelentés is, már számtalan problémát vet fel. Ideális esetben az említett alappillér szilárd támaszt nyújt, és mint egy stabil teherviselő elem, segít a társadalmat érő terhek eloszlatásában. Valahol azonban a szó valódi jelentéstartalma és a most értendő jelentése elég távolra került egymástól.

Így az egyik legnagyobb feladat lesz, a blog ezzel foglalkozó részében elmagyarázni, hogy kép keresés közben, miért csak öltönyös üzletemberek és managerek fotóját dobja föl a Stock Photo, vagy politikusokét a Google keresője. Egészen addig, hogy miért került borítóképre A Gyűrűk Urából Aragorn, Gondor királya.

Ha mindezt sikerült is megértetnem, még mindig előttem fog állni egy ennél még nagyobb feladat, hogy kifejtsem azt, miért is lett miattuk rosszabb a világ. Ennek okát az alábbi bejegyzésekben el is magyarázom.


A kategória csoportosított bejegyzéseit, az alábbi linkre kattintva tekintheted meg: