Saját utat járva

Jelen bejegyzést a megszokottól eltérően, most nem egy idézettel kezdeném, hanem inkább egy hivatkozással. Ha olvasta valaki a Tesla után 120 évvel című posztot, maradt ott egy bekezdésnyi kérdés, mely akkor nem került megválaszolásra. Így annak bővebb kifejtését – témaindító volta miatt – csak egy későbbi bejegyzésben ígértem. De a blog sohasem hagyhat kétségeket vagy fennmaradt kérdéseket … Olvass tovább

Merre tovább emberiség?

A fenti kép remekül szemlélteti a legutóbbi bejegyzések után maradt belső kérdéseket. Mivel társadalmunk és világunk ismertetett működési elve nem szolgálja a további fejlődésünket, legalábbis nem abban az értelemben, amit annak lehet nevezni. Mert a fölöttünk elhelyezkedő stabilitás egyre erősebb lesz és egyre nehezebb lesz ezen az állapoton változtatni. Miközben a jelenlegi, közel sem tökéletes … Olvass tovább

Ha eláll az eső

Esett. Talán már órák óta, mégis nyugodtan és békésen állt a szürke ég alatt. Nem volt esernyő nála, amivel felfoghatta volna az ég könnyeit, melyek lassan ereszkedtek alá a szomorú felhőkből. Szerette ezt az érzést. Ilyenkor mindig megtisztult és megnyugodott tőle. Elmosta az eső a gondjait csakúgy, mint a koszt és az út porát. Megszűrte … Olvass tovább

Két világ határán

Azóta is figyelte, a legutóbbi találkozásuk óta. Bár közben évek teltek el és látszatra nem változott semmi körülötte, ő mégis szemmel tartotta. Kereste az alkalmat, amikor végre eljön az ő ideje. Amikor végre megkaphatja azt, amire évtizedek óta vágyott. Évtizedek. Milyen furcsán cseng ez most. Nem értette. Máskor csak szempillantásnak tűntek számára a századok, nem … Olvass tovább