Társadalom

Ha csak a szó modern korunkra alkalmazott jelentését értelmezzük is rájövünk, hogy jelentése éppúgy összetett, mint ahogyan többértelmű is. Meghatározásként egyaránt használjuk emberi közösségek összetartozására, rétegződésére vagy egy adott csoport elkülönítésére is. Így a szó egyszerre bír leíró, összetartó és megosztó jelentéstartalommal is a világunkra vetítve. Aszerint, hogy az emberi népesség milyen és mekkora csoportjára vagy közösségére vonatkoztatva értelmezzük is azt.

A társadalom az összetartozás vagy elkülönülés kifejezése mellett, egyfajta viszonyrendszert is jelöl. Vagyis valamilyen jó vagy rossz értelembe vett függőségi viszonyt. Így tehát nem igazán lehet függetlenedni valamitől, egy adott életközösségen belül.

Ez pedig egy zavarba ejtően fontos gondolat, különösen jelen világunk történéseit figyelve. Mert nincsennek egyéni elszigetelt problémák. Minden lezajló változás a világunkban, előbb vagy utóbb hatással lesz mindenkire. Így a blog ezen szekciójában, a társadalmi egymásra hatásokat fogom bővebben kifejteni.

Ha viszont szótövekre bontjuk a jelentését, még inkább zavarba jöhetünk. Magyar anyanyelvünk csodálatos. Legalább annyira, mint szavaink összetett jelentése. Társ-ad-alom éppúgy jelentheti társainknak adható pihenőhelyet, mint egy álmot, amelyet közösen érhetünk el. A szóban jelölt összetett viszonyrendszer tehát nyelvünk szerkezetében is felfedezhető.


A kategória csoportosított bejegyzéseit, az alábbi linkre kattintva tekintheted meg: