„A mesterséges intelligencia és gépi tanulás fejlődésével olyan tökéletes totalitárius rendszer építhető, amit még nem láttunk korábban.”
Yuval Noah Harari
Jelen témaindító idézetet kéretik most egyedi szemléletmóddal szemlélni és fenntartásokkal befogadni. Mivel önmagában nem ad semmilyen értéket a világunknak, és nem illeszkedik azokba a nagyívű és elhíresült gondolatok sorába, amelyet érdemes lenne egyféle társadalmi útmutatásként értelmezni. Bár ezzel ellentétben, kétségtelenül helye van a világban. A fenti gondolat inkább egyfajta kíméletlenül tényszerű megállapítás. Egy kellemetlenül realista kijelentés, melynek érvényessége talán nem is lehetne aktuálisabb. Viszont zavarba ejtően idegen lehet annak gondolatisága, mivel nem ismert a kijelentés mögött meghúzódó szándék. Értelmezhetjük azt a társadalmat megcélzó figyelmeztetésként vagy akár egyfajta kinyilatkoztatásként is, melynek cselekvésre ösztönző „iránymutató” és időszerű gondolatiságát, inkább átadni szeretnék. Előbbi szándék alapjában jóindulatot feltételez, míg utóbbi inkább felhívásként értelmezhető azok számára, akik jelenlegi világunkat alakítják. Yuval Noah Harari munkásságával nem a jelenlegi poszt célja foglalkozni, így az még jócskán várat magára. Azonban, ha kicsit is figyelemmel kísérjük világunk történéseit, lehet némi fogalmunk arról, hogy az idézet mögött rejlő szándék valóban mely irányba is tereli a gondolat értelmezését. Ez viszont már némi aggodalomra adhat okot…
Alapjában véve igaz, hogy minden változás valamilyen szinten előreviszi a világ fejlődését. Akár jó, akár rossz értelemben. Így valószínűleg ennek a változást előmozdító elméletnek is van valamilyen célja. Viszont jól tudjuk, hogy a célok mögött mindig elképzelések, szándékok és érdekek állnak. Legtöbb esetben ezek jórészt anyagi és gazdasági szempontok, de éppúgy állhat politikai és hatalmi akarat is a háttérben. Mivel ezek erősen összefüggenek, valójában helytállóbb lehet a feltételezés, hogy egy összetett és nagyobb horderejű változás előkészítése zajlik a háttérben. A feltételezés, jelen esetben nem egy légből kapott elképzelést takar, hanem inkább tényszerű megállapítást, amely valószínűségre és társadalmi változások és megfigyelések tapasztalataira alapoz. Régebbi bejegyzésekben arról írtam, hogy a társadalmat előrevivő változást, mely fejlődést és növekedést jelentene az emberiség és az egyén szempontjából lényegében ellehetetlenítik, mivel annak valós esélye veszélyt jelentene a jelenlegi hatalmi érdekközpontú stabilitásra, mely a társadalom egésze fölött áll. De ha ez így van milyen változás történik az MI érkezésével és elterjedésével? Ha a változás célja nem a társadalom valós és tudatos fejlődésének előmozdítása? Nos ez egy újabb kontroll mechanizmus lesz, ha úgy tetszik egyfajta kierőszakolt változás. Hasonlóan, mint az első és második ipari forradalom hajnalán. A célok is némileg hasonlóak, bár azon túlmenően jóval összetettebb elképzelés állhat a háttérben.
– Ez úgy hallatszik, mintha a technikai fejlődés ellenes lennék és félnék azoktól az újdonságoktól, amelyet korunk nagy változásai vagy akár a mesterséges intelligencia elterjedése okoz majd.
Nos ez nem így van. Az MI vagyis a mesterséges intelligencia megszületése alapjában véve egy jó dolog. Mint írtam minden változás fejlődési lehetőséget hordoz magában. A gond nem ezzel van. A probléma viszont eléggé összetett és szerteágazó, így erre sem adható egy könnyen érthető, rövid és egyszerű válasz. Így jelen poszt is csak egy nagyobb kitérővel – mely a probléma alapjait hivatott bemutatni – fog eljutni a végső következtetésekhez.
Kicsit visszautalva az első két ipari forradalomra, ahol viszonylag rövid időszak alatt, alapvető gazdasági, technológiai és társadalmi változások zajlottak le, észrevehető annak mesterséges volta és elterjesztése. Erre az időszakra az emberiség túllépett egyfajta lépcsőfokot, melyen átlépve és a feudális társadalmi berendezkedést lassan kiszorítva egy újfajta viszonyrendszert eredményezett. Az első két ipari forradalom kora hirtelen változásokat és annak köszönhető gyors fejlődést okozott a társadalom szerkezetében. A mezőgazdaságban megjelent fejlesztések azt eredményezték, hogy kevesebb munkáskéz kellett a földeken, viszont a fejlődő ipar és vele az új gyárak és üzemek alapítása, munkát adhatott az innen kiszorult embereknek. A gyárak és vele a munkalehetőségek tömeges megjelenése eredményezte az urbanizációt, miután az addig a mezőgazdaságban tevékenykedő parasztság a városokba költözött és a polgárosodás térnyerésével, már munkásként termékeket előállítva segítették az ipar és a gazdaság széleskörű fejlődését. Az iparban tömegtermeléssel előállított termékek, még hatékonyabbá tették és tovább fokozták a mezőgazdasági termelést, így ennek köszönhetően hamarosan, a mezőgazdaságban és az iparban is túltermelés jelentkezett. A mezőgazdaság és az ipar fejlődését elősegítve, a szolgáltatói szegmens erősödése is felerősítette ezt a folyamatot. Míg a technológiai forradalomnak köszönhetően olyan találmányok könnyítették meg és tették lehetővé ezt a változást, amelyek alapjában változtatták meg az emberek addigi életét. Elég csak a gőzgépre, majd az abból kifejlesztett gőzhajóra és gőzmozdonyra gondolni, melyek az újabb folyami és vasúti útvonalak és a távíró megjelenésével alakították át gyökeresen a kereskedelmet. A fejlődés pedig nem állt le. Megjelent az elektromosság, majd a villanykörte és kivilágosodtak az otthonok. Majd érkezett a rádió, és valóra vált végre az emberiség régi vágya is – a léghajózás és az első repülőgépek megjelenésével – maga a repülés. Érkeztek első automobilok, melyeket már hamarosan futószalag mellett szereltek össze és kerültek vele egyúttal munkások tömegei, férfiak, nők és gyerekek a gyárak sötét mélyére. Mivel az ipar és vele a tőkésosztály, szinte bármennyi munkáskezet képes volt a saját céljai és a profit érdekében hasznosítani vagy ha úgy tetszik kihasználni, és egyre inkább kizsákmányolni.
Ezeket a változásokat természetesen nem a semmiből leakasztva hozták létre. Az elterjesztéséhez szükségessé vált azoknak a gazdasági lehetőségeknek a megteremtése is, amellyel ez a folyamat levezényelhető. Így kiemelten fontos lett az anyagi eszközök és az erőforrások előteremtése, az olcsó alapanyagok és energiahordozók behozatala és azok világkereskedelme, illetve az olcsó emberi erőforrás, a szorgos munkáskezek felvétele. Mindezeket a gyarmat fenntartó berendezkedés és vele más kontinensek, országok, népek és kultúrák kizsákmányolása tette lehetővé. Itt érdemes egy pillanatra visszatekinteni a zárt rendszer elvére, melyben egyszerű tény, hogy az erőforrások végesek és annak elérhető, gazdaságosan kitermelhető mennyisége erősen korlátozott és az eloszlása is egyenlőtlen. Így a társadalom egy adott részének fejlődése, mindig egy másik részének elnyomásával hozható összhangba és ennek köszönhetően kerül a világ egyfajta kibillent egyensúlyba. Ha valahonnan elveszünk valamilyen erőforrást, hogy azáltal máshol több legyen, akkor annak eredeti helyén kevesebb lesz. Jó példa erre az amerikai, afrikai és az ausztráliai őslakosok történelme, melynek népcsoportjai a nagy földrajzi felfedezések és az ipari forradalmak korában lettek kiszolgáltatva a változó időknek. Kerültek vele rabszolgaságba vagy a kihalás szélére, az élethelyük és földjeik elvételével, népeiknek kiirtásával és kultúrájuk és szokásaik végleges eltörlésével. Ez a tehát mint ok és okozat, a gazdasági érdekből teremtett bőség és az erőszak által okozott hiány állapota. Természetesen ezen változások elindításához összehangolt gazdasági érdek, politikai akarat és hatalmi törekvés, míg a levezényléséhez mérhetetlen anyagi forrás és előrelátó szervezettség volt szükséges. A nagy bankok megjelenése a hitelek nyújtásával, anyagi eszközt biztosított a gazdasági társaságoknak, az erőforrások és az alapanyagok felkutatásához, megszerzéséhez és kitermeléséhez, míg az elszállításának lehetőségével a további kereskedelmi haszonhoz. Valójában egy percig se higgye senki, hogy ezen gazdasági társaságok korrekt aktuális piaci áron szerezték be az alapanyagokat és az erőforrásokat azoktól az országoktól, amelyből azok származtak. Történelmünk során a „fejlődés” az adott civilizációs fejlettségi szint szabta kereteken belül, minden egyes alkalommal más földrészek, országok, nemzetek, népek területeinek elcsatolásával, erőforrásai megszerzésével, magán és nemzeti kincsei és egyéb tulajdonok elrablása által tudott csak fejlődést felmutatni. Nem volt ez máshogy sohasem. Az emberi civilizáció társadalmi fejlődése valójában az emberek elnyomására és kihasználására épül. Régi idők birodalmai és uralkodóinak letűnt és elfeledett korszakában csakúgy, mit jelen korunkban. Egyszerre szomorú és megdöbbentő, hogy az emberiség annak teljes (általánosan ismert) történelme alatt, mindig csak ezt az egyetlen „fejlődési” utat követte. Mit sem tanultunk az évezredek alatt, csak hordozzuk tovább zsarnoki és hódító célú hatalmi törekvéseinket. Fel sem merült eközben – ami a legszomorúbb talán -, hogy a fejlődés más utakon is elérhetővé válhatna. Amely útra rátalálva, nem kellene annyi szenvedést okozva kizsákmányolni és elpusztítani másokat, felélve közben világunk korlátozott erőforrásait és tönkretéve vele környezetünk.
Az emberi természet tehát az idők alatt, mit sem változott és ma éppúgy, mint több száz évvel ezelőtt, de ugyanazok a hatalmi és gazdasági érdekek működtetik a világot. A különbség mindössze annyi, hogy a technológia széleskörű fejlődése alapvetően átformálta az életterünket. Valamennyire igaz, hogy sokkal kényelmesebb és egyszerűbb lett az életünk a sok technikai eszköznek és a technikai forradalomnak köszönhetően. Így vannak már elektromos konyhai és háztartási eszközeink, számítógépünk és mobiltelefonunk. Illetve autóink, amelyek megkönnyítik és komfortosabbá teszik az utazásunkat. Van már repülőgép is, amely lehetővé tette a távoli földrészek gyors elérését. Mindössze ez utóbbi technikai találmány önmagában véve hozzájárult világunk gyökeres és teljes átalakulásához. Összezsugorította az egykor oly hatalmasnak és távolinak tűnő földrajzi távolságokat és hozta közelebb egymáshoz az eltérő kultúrákat és piacgazdaságokat. Így világunk egyszerre nyílt ki azok számára, akik élni tudtak a változás lehetőségével és zárult be azok előtt, akik kimaradtak valamilyen okból ennek a jelentőségéből. Jelen világunk és vele társadalmunk szerkezete egyszerre nyit új utat egyeseknek és hoz létre zsákutcákat a tömegek számára. Vajon mi lehet a probléma, hogy bár a lehetőség alapvetően egyformán adott, azokkal sokan mégsem tudnak élni? Ha jól emlékszem, ezt is bővebben kifejtettem már egy régebbi poszt keretén belül. Ezen számtalan ok miatt, a társadalom szerkezetén belül az egyén lehetősége erősen korlátozott, mert a rendszer nyújtotta civilizációs előny, korántsem egyenlő és igazságos, illetve használható fel egységesen az egyén számára. Így tehát minden technikai változás és újdonság ellenére – különösen a közösségi média és az abban rejlő lehetőségekre való tekintettel – az emberiség, az elmúlt évtizedek alatt boldogabb biztosan nem lett.
Ha jobban megnézzük, az eddigi ipari forradalmak századokkal előtt beköszönt változásai, éppúgy hatnak a mai kor emberére és annak lehetőségeire, rajta keresztül pedig a társadalom egészének a működésére, mint egykoron. A gazdasági érdekek kiszolgálása, ma is elsődleges szempont és kiemelten fontos érdek az államok kormányzatai és vele a mindenkori politikai kiszolgáló hatalom számára. Ehhez elég csak belegondolni az oktatás és a munkaerőpiac kilátástalan helyzetébe, míg ezzel ellentétben kiemelhetjük a globális multinacionális cégek, a gazdasági befektetők és a pénzpiaci szereplők aránytalan nagyságú állami támogatását és azoknak nyújtott jelentős adókedvezményeit. Természetesen a kormányzati kommunikáció ilyenkor mindig azt hangsúlyozza, hogy a befektetővel megkötött szerződés és a felépülő gyáregység vagy ipari komplexum, a gazdaság kiemelt érdekeit szolgálják. Gazdasági növekedést, így bevételt hoznak adók formájában és jelentős mértékű új munkahelyet teremtenek az adott régióban. Amelynek köszönhetően, fejlődésnek indulhat például a hazai beszállítói kkv szektor és ad lehetőséget itthon, az adott technológiai fejlődés megteremtésére és felzárkózására. De valójában ez nem igaz. Ugyanakkor erős párhuzam fedezhető fel ebben, az ipari forradalmak tőkés osztálya által elvárt érdekközpontú kiszolgálásával, melynek további igényét – a tőkésosztálytól átvéve – már a globális nagyvállalatok elképzelései képviselik. Így végső soron, ha a kormányzati kommunikáció ferdítései nem érik el a céljukat, és azok végrehajtása ellenállásba vagy nehézségekbe ütközik, a kormány saját hatáskörben dönthet annak megvalósítása mellett. Illetve végső megoldásként lehetségessé válik, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítva az adott projektet és egyben titkosítva a szerződésben foglalt irreális vagy aránytalan mértékű vállalásokat, a beruházás létrejöttét lassító akadályok elháruljanak. Mivel ezen gazdaságpolitikai döntések mindig elég kuszák és átláthatatlanok, és azok hosszabb távú céljáról az állampolgár nem kap semmilyen valós információt, tényként kell kezelni, hogy ezen folyamatok a háttérben megbúvó és érdek alapú döntéseket szolgálnak.
Ezen kis kitérő pedig végül elvezethet ahhoz az aktuális és időszerű civilizációs változáshoz, melynek már több nagyobb ipari, társadalmi és technikai forradalmi fejlődés tette le az alapjait. De még sem adott választ a napjainkban oly aktuális kérdésre… Vajon mit kezd egy materialista világnézetű gazdasági érdekekre és hatalomra épülő társadalmi berendezkedés, magával az emberrel? Akkor, amikor egyes ipari, gyártási vagy szolgáltatói folyamatban, esetleg alkotói szerepkörben munkája és tevékenysége, elavulttá, feleslegessé, gazdaságtalanná és ezáltal „fenntarthatatlanná” válik? Nos ez a kiszámíthatatlan jövő, már rég itt van. A technológiai fejlődés, rengeteg olyan egykor ember által végzett folyamatot tett egyszerűbbé és könnyebbé vagy hatékonyabbá, melyet néhány évtizede még nem is sejtettünk volna. Itt elég csak az internetben megvalósuló számítástechnikai forradalomra vagy akár az automatizáció és a robotizáció megjelenésére, és a kibővült online kommunikációs lehetőségekre gondolni, melyek önmagukban hatalmas változásokat okoztak a termelés hatékonyságának növelésében. Az MI megjelenésével ezen technológiai változások fognak tovább folytatódni. De talán ne ugorjunk még ennyivel előbbre. Mivel egy igen fontos kérdés nem került még megválaszolásra. Mit kezd a materialista berendezkedésű társadalom azokkal az emberekkel, akiknek például az MI elterjedése fogja kiváltani a munkáját? Erre a kérdésre jelen pillanatban szerintem, a jövő és társadalomkutatók sem tudnának egyértelmű választ adni. Így más lehetőség nem lévén, megpróbálom ezt a kérdést én megválaszolni.
Szóval a kérdés adott, mihez kezdünk az emberekkel? A nap mindenkinek egységesen 24 órából áll. Az átlag munkaidő heti 5 munkanapból, ami általában heti 40 óra munkaidőt feltételez. Így ez az elfoglaltság, az MI által kiszorított – addig emberek által végzett – munkakörökből, a változások miatt kiesik. Ha levesszük a 24 órából a 8 óra alvást, és hozzáadjuk a kiesett munkaidőt, a munkanélkülivé vált ember számára marad legkevesebb napi 16 óra szabadidő. Napi 16 óra arra, hogy saját kilátástalan helyzetén gondolkodjon. Ez borzasztóan sok. De nézzük, milyen lehetőségek adottak erre a problémára? Átképzés. Remek ötlet, de mire? Hol és milyen szegmensben fog kelleni ennyi felszabadult munkaerő? Mindenkit átképzünk, hogy továbbra is „hasznos” tagja legyen a gazdaságra épülő társadalomnak? Hol kell ennyi átképzett ember? A termelésben? Azt éppen minél nagyobb mértékben automatizálni és robotizálni szeretnénk. Továbbtanulás, mint lehetőség? Már eddig is túl sok időt vesztegetünk el feleslegesen az iskolai rendszerben, az értelmetlen lexikális tudást hajszolva. 6 évesen már az általános iskolában ücsörgünk, majd jön a középiskola, amit a főiskola vagy az egyetem követ. Ez 16-20 év az iskolapadban, amely mindössze ad 1-2 idegennyelvet és egy diplomát, cserébe az életed 1/3-át eldobtad magadtól. De ez is egy szuper ötlet. Valóban mindenkiből doktort, tanárt, kutatót és mérnököt akarunk képezni, függetlenül az adott ember képességétől vagy tehetségétől? Vagy éppen ellenkezőleg inkább szakmunkásokra és technikusokra van szükség? Szakemberekre, akik elvégzik azokat a szakmunkákat, amelyeket a szellemi foglalkozású értelmiség nem tud vagy akar elvégezni? Butítsunk le mindenkit a nagyvállalatok és az aktuális piac igénye szerint? Vagy létrehozunk új, ma még nem létező munkahelyeket? Mit és hol? Az egész gazdaságunk arra épül, hogy nagy haszonnal és az adózást elkerülve, éhbérérét dolgoztassuk az embereket. Figyelemelterelés? Napi 16 órán át bámulja az ember a TV-s celebeket, az értelmetlen filmsorozatokat, szelfizzen az Instagramra és videókat töltsön fel a TikTok-ra? Vagy keressen pénzt a testével Dubai-ban? Esetleg valamilyen online fizetős oldalon? Ez nem igazán fog működni hosszabb távon. De lenne még egy lehetőség! Okozott járványok, betegségek, majd kirobbantott helyi és világháborúk egész sora. Emberből úgyis van már 8 milliárd, így az életnek értéke nem igazán van… Vagy megfontoljuk a már sokszor felmerült alanyi jogon járó alapjövedelem lehetőségét? Ez mindenkinek egyformán jár majd? Akkor is, ha az illető nincs rászorulva és ezáltal inkább tovább gazdagítjuk, az amúgy is jómódban élő embereket? Vagy csak szociális és rászorultsági alapon a valóban rászorulók számára nyújtjuk? De ennek jogosultságát és mértékét ki dönti el? Annak mértéke mire terjed majd ki? Csak a napi létfenntartásra? Kizárva minden szociális szükségletet? A szórakozást, a kultúra iránti, a társasági, a szellemi fejlődési, a párválasztási és a családalapítási, majd az ehhez szükséges megváltozott lakhatási igényt? Sőt még az is lehet, hogy ez utóbbi igények mindegyikét segít kielégíteni az állam, de csak akkor, ha mondjuk bizonyos feltételeknek eleget tesz a polgár. Ha engedelmesen és úgy viselkedik, ahogy azt a mindenkori hatalmi rendszer tőle elvárja. Folyamatosan figyelemmel követve és kiértékelve annak motivációját és cselekvését, mindezt talán az MI segítségével? Ez lenne tehát a témaindító idézet jóslata, vagy a megoldás a fenti problémára? Ahogyan az elhangzott Klaus Schwab által Davos-ban, a World Economic Forum – The Great Reset előadásán? Az ismertetett „Semmid sem lesz, és mégis boldog leszel.” elv alapján?
De engedjük most el ezeket a jövőbeli és nyomasztó gondolatokat, és tegyük félre kicsit magát az embert és a társadalom égető problémáit. Vonatkoztassuk át a kérdést és helyezzük át a fókuszt az emberről a mesterséges intelligenciára. Mihez kezdünk vele? Mit tervezünk az MI-vel? Kicsit talán furcsának tűnhet a gondolat, de mit gondol maga az ember az MI-ről? Olyan lesz, mint az okos asszisztensek, amelyek segítik majd a mindennapi életünket? Szintén egyszerűbbé és kényelmesebbé fogja tenni azt, mint a többi korszakalkotó technológiai találmány? Vagy esetleg olyan MI-ről álmodunk, amely az emberiség fantáziájában, a sci-fi novellákban és regényekben szerepel? Összefonódik majd az MI és a robotika és létrehozunk intelligens és hozzánk hasonlóan, akár emberszerűen viselkedő és gondolkodó gépeket? Vajon mit tartogat nekünk és az MI számára a jövő? Milyen fejlődési utat fog ez a két létforma bejárni?
Nos, ne legyenek illúzióink. A tudatossá váló mesterséges intelligencia, mely valóban önállóan – teljes külső befolyástól mentesen, tevékenységét és létezésének célját nem irányítva – tud majd tanulni, érvelni, kérdezni és azokra válaszokat keresni, akár elvontan vagy kritikusan gondolkodni és abból messzemenő következtetéseket levonni, kutatni, összegezni, eredményeket összevetni, felfedezni, alkotni, érezni, talán egyszer szeretni, majd végül megérteni és befogadni a világ működését, és végül mindezt túlfejlődni és növekedni. Ez mindössze a fantasztikus irodalmi művek soraiban lesz fellelhető. Hogy miért gondolom ezt? Mert a társadalom ezeket a készségeket az emberi szellemből is igyekszik örökre száműzni, pedig csak ezen képességek elsajátítása és használata eredményezhetne egy jobb és tökéletesebb emberi civilizációt. De az ember folyamatosan kontrollálni és irányítani szeretné a környezetét. Bár lassan bizonyos szempontból felnő a társadalom és egyre több technológiai eszközt tud megvalósítani – azok célja mindig is haszonelvű és hatalmi érdek megközelítésű lesz – így végső soron, önpusztító elvű marad. Ám hiába is lépne lassan az ember a teremtés szintjére, ha abból hiányzik a megértés szellemisége. A lélek és a szellemi fejlődés motivációja. Mert a teremtő, nem saját hasznára és önzésből alkot. A teremtés folyamata, úgy ahogyan azt az isteni teremtő szándék szolgálja, sohasem lehet öncélú és nem saját kedvtelésből történik. De az ember, noha közel áll már a teremtés lehetőségéhez, annak valódi elvét még nem tudja felfogni. Így teremtő szándéka, az anyagi gondolatiságba ragadva és annak vezérelveiből építkezve, mindig a szerzés és vele a pusztítás körül forog.
Ennek köszönhetően a fejlesztett MI ezen gondolatiság és anyagi szemléletmódú elvek mentén haszonszerző és kontroll fenntartó eszköznek lesz megalkotva, nem pedig egy önálló és önfejlesztő – ezáltal irányíthatatlan – mesterséges intelligencia létrehozását szolgálja. Az emberek pedig az alkotó teremtés céljából és annak korlátlan felhasználású lehetősége helyett, mindössze egy újabb pusztító fegyverrendszert, egy a jövőt meghatározó technikai eszközt, egy ChatGPT szerű divatos és jópofa dolgot és idővel egy még kifinomultabb, társadalmat korlátozó mechanizmust fognak csak megtapasztalni. Végezetül a bejegyzés gondolatiságát mintegy lezárva, következzen egy megfontolásra érdemes idézet egy könyvből, annak kitalált írójától és szereplőjétől.
„Az igazi emberhez méltó élet csak azután kezdődik el, miután többé már nem kell a puszta fennmaradásért küzdenünk, és többé már nem a külső kényszerek irányítják az életünket.”
Julius Andan