„Az élet objektíven nézve értelmetlen; tekintetbe véve az Univerzum méretét és a mi kicsinyke szerepünket benne, abszurd dolog azt gondolni, hogy bármiféle kozmikus jelentőségünk lenne.”
Armin Navabi
A mai poszt témája vagy ha úgy tetszik iránya kicsit nehezen született meg. Nem is afféle időszakos alkotói válság volt ez, inkább egyfajta ötlettelenség vagy az elképzelés hiánya. Mert miről is írjak most, vagy akár legközelebb? Mi az a gondolatiság, amit aktuálisan szeretnék másoknak átadni? Vajon melyik az a téma, ami érdekelheti azokat, akik a jelen sorokat vagy az eddigi bejegyzések gondolatait olvassák? Mi lehet az a témakör, amely figyelemre számíthat? Bár a fenti kérdések valóban fontosak, mégsem válhat egyfajta megfelelési kényszerré, hogy az által még több emberhez juttathassam el a gondolataimat. Ezt szem előtt kell tartanom. Egyrészt – ahogy kifejtettem már – a blog tartalma nem arról szól, hogy nagyobb népszerűséget szerezzek és ezáltal mindenkit elérjek vele. Persze, az sem lenne teljesen igaz, ha azt állítanám, hogy az egyáltalán nem fontos. Mint ahogyan az sem, hogy a gondolataim mindenkit érdekelnek, mert ez sajnos nem így van. De ki ne szeretné az emberek figyelmét olykor kissé megragadni és tevékenységével – ha csak egy kicsit is – de kitűnni a tömegből? Azonban nem ez motivál. A tartalmat úgyis megtalálják azok, akiknek fontos lehet az abban átadott gondolatiság. Másrészt önmagam számára is lényeges, hogy olyan szemléletet adjak át a sorokkal, mellyel valódi érdeklődést válthatok ki másokból. Míg a bejegyzések értelmezése – annak mélyebb összefüggései és terjedelme miatt – nagyobb figyelmet követelhet meg az olvasótól, egyúttal annak üzenetén hosszabban elgondolkodhat. Természetesen a közzétett posztokban, nem a tanult emberi elme egója szeretne megnyilvánulni, hanem annál valami jóval mélyebben lakozó értelem. Az írásaim ennek okán, mindig egyfajta belső késztetés hatására törnek a felszínre. Csakis akkor, amikor annak elérkezett az ideje. Ez olykor hosszabb időt vesz igénybe, ahogyan azt a Kapcsolat menüpont ismertetőjében leírtam. De nézzük is meg, mi a mostani bejegyzés üzenete a világnak, így vele a társadalom felé és a benne élő ember számára.
Szóval már egy hete kerestem az aktuális témát, majd amikor végre meglett annak végső iránya, a főbb elképzeléseit próbáltam megragadni és elindítani vele az írás folyamatát. Azonban, úgy éreztem még mindig hiányzott hozzá egy másik elméből származó gondolat, melynek szellemisége egyfajta katalizátorként beindíthatná az elgondolásomat annak saját útján. Újfent kerestem tehát egy idézetet a témában, amire reagálva kifejthetném a saját szemléletem. Így jutottam el az olyan nagy gondolkodókhoz, mint Freud, Jung, Coelho, Harrari, Einstein, Bohr, Heisenberg, Scherer, Dosztojevszkij, Navabi, Saint-Exupéry, Martin Luther King, Müller Péter, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Csányi Vilmos és nem utolsó sorban Wass Albert. Szóval eléggé illusztris lett társaság. Vannak köztük Nobel-díjasok; elméleti és atomfizikusok; kutatók; akadémikusok; pszichiáterek és pszichológusok; művészek, írók és költők, de van közte történész; lelkész, polgárjogi harcos és politikai aktivista is. Ők vajon mit gondoltak erről? Mert általuk rengeteg – a legkülönfélébb tudomány, terület és művészeti szakág – illetve az azokból származó gondolatiság és még több szemléletmód találkozik a témában. Melynek köszönhetően, sajátosan érvelve és egyedileg kifejezve látatták a világunkat. A társadalom, pedig mindig és mindenkor felfigyelt arra, amit mondtak. Így őket ezért nyugodtan nevezhetjük tekintélynek. Mégis valamiért ezekből a kiemelkedő gondolatokból, mindössze csak Wass Albert idézeteivel tudtam igazán együtt érteni. Mivel a legközelebb az erdélyi születésű magyar író állt ahhoz, amit én is gondolok erről a témáról. De lássuk, tudok-e olyan figyelmet érdemlő szemléletmódot átadni, amely megállja a helyét az emberiség krémjének gondolatai mellett? Ezzel pedig elérkeztünk az aktuális poszt témájához. Mert nem kevesebbet akarok ezzel megválaszolni, mint talán az emberiséget a létezésünk kezdetétől leginkább nyomasztó és a legtöbbször feltett, de igazából meg nem válaszolt kérdést, miszerint…
– Mi az élet értelme?
Az is lehet persze, hogy ezzel a poszttal most „kicsit” túlvállaltam magam vagy talán „kissé” túlbecsültem a képességeimet. Szerintem biztosan lesz olyan az olvasók között, aki ezt valóban így gondolja. Mert elvégre ki vagyok én a felsorolt hírességekhez viszonyítva? Talán lehet, hogy még te is így gondolod? Nos, akkor ez lesz az első gondolat, amelyet érdemes körüljárni a témában. Mert vajon kinek a gondolataira is érdemes felfigyelni? Ez pedig egy igen összetett és valós mindennapi probléma. Mivel a fenti hírességek egyfajta tekintélynek számítanak. Mert tudásukkal, meglátásaikkal, felfedezéseikkel vagy kreatív alkotómunkájukkal, illetve az abban elért eredményeikkel hatalmas tiszteletet és elismerést vívtak ki a társadalomban és azon szakmai területen belül, melyben életük során tevékenykedtek vagy a mai napig is tevékenykednek. Ennek az elért eredménynek köszönhetően, a társadalom mintegy megelőlegezi a beléjük vetett bizalmat. Teszi ezt pedig – minden egyes alkalommal – amikor a nyilvánosság előtt valamilyen formában, akár a fenti fajsúlyos kérdésben is megnyilvánulnak. Ez talán valamennyire érthető is, hiszen nagy és sikeres emberek, akiknek a szavára adni kell… Nem más ez tehát, mint egyfajta feltétel és fenntartások nélküli elfogadás és bizalom – engedély az emberi elmétől – saját gondolatainak befolyásolására. Persze nem gondolkodhat mindenki úgy, mint egy INTJ, aki ezen tekintélyelvektől mentesen, még a saját elképzeléseinek helyességét is megkérdőjelezi, nemhogy másokét. Így el kell fogadni azt, hogy a legtöbb ember alapjában véve így működik. Ennek okán, a többség valójában tekintélyelvű és fenntartások nélkül elhiszi azt, amit egyes híres vagy ismert emberek nyilatkoznak. Igazából ezen nagyon változtatni – legalábbis hirtelen – biztosan nem lehet, mivel ez a feltétlen és megelőlegezett bizalom, mindig egyfajta belső létbizonytalanságból fakad. Melynek köszönhetően, az adott embernek szüksége van a tekintéllyel szembeni tiszteletadásra, így míg annak eredményei vagy munkássága alapján alázatot érez, egyúttal elfogadja és megbízhatónak ítéli vagy hiteles forrásnak tartja, ezen fontosnak tartott megnyilvánulásokat. Mindezt anélkül, hogy mélyebben elgondolkozna annak valódi értelmén, tágabb jelentésén, tényszerű helyességén vagy esetleges téves elképzelésén. Ez pedig valójában óriási felelőtlenség, mivel ezen átadott gondolatok elfogadásával, tömegeket lehet befolyásolni és annak ártó gondolatiságával együtt tévútra vezetni. Persze ez még csak az érme egyik oldala. A fentiekből következik ezzel szemben, hogy egyúttal nem hallunk meg olyan gondolatokat – függetlenül annak tartalmától -, amelyek nem általunk elfogadottnak és hitelesnek tartott forrásból származnak. Mindezt tesszük egyfajta ellenkező előjellel. Így alakul ki bennünk tévesen az előítélet és az elutasítás azok irányába, akik ugyan nem számítanak tekintélyek, mégis önmagukban az átadott gondolataik – más forrásból származva – akár kiemelt figyelmet is érdemelhetnének. Igazából ezt a fajta előítéletet kelletlenül bár, de el kell fogadni. Mivel a társadalom csakúgy, mint az egyes emberek félre lettek tájékoztatva. Téves elképzelésekkel szemlélik a világot és azon eszméket, amellyel a figyelmüket valójában elterelik a valóságtól és annak mélyebb megismerésétől.
Viszont nézzük meg, a fenti hírességek általában mire is vonatkoztatják az élet értelmét vagy annak a célját? Persze célokat keresni ebben a kérdésben már eleve problémákat vethet fel. Mivel az embereknek a célok elérése, általában a megfoghatatlan boldogság érzet megszerzését jelenti. Annak megtalálását pedig – köszönhetően a világunkat uraló materialista értékrendnek – a társadalom által hamisan felkínálva, többnyire a kívánt anyagi javak felhalmozásában leli meg. Mert csak akkor lehetek boldog, ha ezt vagy azt célt elérem, megszerzem és birtoklom. De ez a szemléletmód és kitűzött életcél valójában nem vezethet el a boldogsághoz, az élet értelmének megértéséhez még kevésbé…
Nos, a témaindító idézeten kívül, most továbbiakat nem másolnék ide – aki akarja úgyis megtalálhatja azokat – viszont érdemes címszavakba és rövid mondatos elképzelésekbe foglalni, ki milyen gondolatot is társított az élet értelmének kérdésköréhez.
Van, aki úgy vélekedik, nem létezik rá megnyugtató válasz és talán nem is lehetséges erre válaszolni. De ez mit sem változtat azon. Valaki szerint eleve értelmetlen erre választ keresni. Más szerint talán az élet egyetlen értelme az emberi mivoltunknak megfelelni (bármit is jelentsen az). Olyan is van, aki úgy vélekedik egyáltalán nincs értelme az életnek. Míg más által csak akkor van értelme, ha van olyan az életében, amiért akár a halált is vállalná. Van, aki a művészetében is mindent megkérdőjelez. Mert mivégre is élünk, ha a végén úgyis csak az elmúlás vár? Úgyis vélekednek, hogy az ember önmaga ad értéket és értelmet az életének. Míg más az egész világmindenségben sem lát értelmet. Valaki a tudomány jelenlegi állása és a materialista eszmék alapján érvel amellett, hogy minden csak a véletlennek tudható be. Így az ember életének értelme, pusztán csak káprázat és téveszme. Van, aki úgy gondolja az ember elképzelés hiányában – hogy mi célból is éljen – arra választ nem találva, inkább a halált választja. Olyan is van, aki szerint nincs földi, csak égi cél és utunk valójában végtelen. Ez talán valamennyire igaz is. Valaki úgy véli az élet értelme a halálon túli valami, de azon túl valójában nem vár semmi. Van, aki ezt egyszerűen nem tudja. Olyan is akad, aki a boldogságot és a békét, illetve annak megélését tartja az élet és a halál értelmének. Más a szerelem megtalálását és az ahhoz köthető álmok megvalósítását tartja annak. Valaki az élet értelmének a megválaszolását, a vallásosság gyakorlásához köti. Végezetül van, aki úgy tartja, hogy erre biztos választ sosem, vagy csak a teremtő előtt állva kaphatunk majd… Ja igen, a legfontosabb válasz majdnem kimaradt (bár most nem kellett rá 7 és fél millió évet várni), „de nem fog tetszeni… 42”.
Hát őszintén megvallva, némileg csalódtam ezekben a gondolatokban. Így inkább óvatosan bátorítanék mindenkit arra, hogy olvassa el a maga teljességében ezeket a megosztott idézeteket. Mivel okosabb biztosan nem lesz tőle, és megnyugtató választ sem fog kapni rá. Ellenben okozhat tévképzeteket és ezáltal káros befolyást az egyén gondolatvilágában. Pontosan ahogyan azt eltervezték – a jelenlegi tudományos elvek és materialista eszmék céljának és irányának megfelelve – és tartják vele távol az ember gondolatait és késztetését, saját belső kérdéseinek feltevésétől és megválaszolásától. Igazából pedig, ennél kevés fontosabb dolog van a világban.
Az emberiség, mint faj valójában igen megosztónak tűnhet. Mivel bolygónkon a Földön, önmagát a legintelligensebb létformának tekinti. Sőt a gondolkodás és a kommunikációra való képessége és a szembefordítható hüvelykujjának megléte okán, illetve az annak tulajdonított eszköz és anyaghasználat lehetősége miatt, egyedüliként nevezte ki magát értelmesnek. Ezen képességek tették lehetővé számára, hogy részben uralma alá vonja az élőhelyét és azt jelentősen átalakítva és tönkretéve, fejlődésnek indulhasson. Tette mindezt úgy, hogy valójában igen keveset is tud az univerzumról, a körülötte lévő világról, a mellette élő – kihalástól még éppen megmenekült – élőlények bonyolult összefüggő rendszeréről és kapcsolatáról, és azok keletkezéséről. Persze tudományosan szemlélve, rengeteg elméleti megközelítést és gyakorlati megfigyelést végzett és arra épülő következtetést vont le az elmúlt évezredek alatt. De elméleti tudását a világ működéséről, főként ezen következtetésekre alapozva kívánta alátámasztani. Így valós tapasztalatot – ezáltal tényleges megerősítést – részben az anyagi világban történő korlátozott létezés, és az idő szigorú múlása okán kevésbé szerezhetet. Ezek ellenére tudását a világról, anyagi és szellemi szinten is jelentősen gyarapította, melynek köszönhetően folyamatosan tanult és növekedett. Egy ideig… Majd a társadalom egy bizonyos szintet elérve ezt a tudást erősen megszűrte, a céljai szerint eltorzította és átalakította, míg a többit titokként elrejtette és végül el is felejtette. Maradtak hát a materialista eszmék, mert jelenleg ezek az „értékek” szolgálják a leginkább a társadalom, illetve azon belül néhány kiváltságos ember hatalmi törekvéseit és önző érdekeit.
A tudat ezzel szemben mindig nyughatatlan és láthatóan szenved ettől a szemlélettől. Mert a jelenleg elfogadott tudás elérése után – az általa megszerezhető anyagi javak csábítása ellenére – ha egyáltalán eléri az önmaga által kitűzött célokat, majd azokból egyre többet és többet halmoz fel, érdekes módon csak belső ürességet és magányt tapasztal. Ezt a belső hiányt joggal érezheti az ember, mivel az anyagi világban kitűzött célok elérésének megtapasztalása, kevés jutalmat és még kevesebb megerősítő választ nyújt az egyén számára. Nem ad választ arra a belső kérdésre, hogy mivégre is történtek vele az élete eseményei és vajon annak mi értelme is volt, ha az óhajtott boldogságot mindezen meghozott áldozatok ellenére sem érte el. A boldogság vágyott elérése, ezért talán nem is lehet a végső cél az életünkben, mert annak megélése erősen szubjektív értékű és valójában nem ad egy mindent átható teljesség érzést a létezésben. Ennél fogva az élet értelmét máshol kell keresni és annak a boldogsághoz való kapcsolását is el kell engedni.
De akkor mi lehet az élet értelme, ha az anyagi létezésben óhajtott boldogság elérése nem lehet az? Nos ilyenkor kell az eddigi tanult mintáinkat elengedve, teret adni belső gondolatainknak és a külvilág helyett befelé figyelve, a válaszokat önmagunkban megtalálni. Mert az ember az idők alatt elfelejtette, hogy valójában a saját útját kell járnia. Élete során azon előre haladva, olykor jót és rosszat, örömöt és bánatot, gondtalanságot és kétségbeesést átélve majd elfogadva – ezáltal lényegében a gondolati és érzelmi szabadságot megtapasztalva – kell rátalálnia saját belső hitére és tudására, ezzel pedig ráébredni a lélek határtalan szabadságára. De jelen világunkban, túl nagy befolyást engedünk a külső manipulatív gondolati ráhatásoknak. Mindezt anélkül hagyjuk, hogy annak helyességéről előzetesen valóban meggyőződnénk.
Az emberi szellemet a kezdetektől, határtalan kíváncsiság hajtja. Általa akarja megismerni a világ működését – a maga teljességében – annak ellenére, hogy számára valójában a fizikai síkon, tér és időbeli korlátok miatt, mindaz valójában elérhetetlen. Mégis vágyna azt megtapasztalni és átélni, majd szeretné befogadni és végül azt megértve – tudásában mintegy feloldódva – abban vele eggyé válni. Azzal, ahová amúgy is születése óta tartozik és amelyhez valójában láthatatlanul, de millió szállal kötődik. Mert az ember maga is a világmindenség része. Ezáltal ugyanolyan fontos, mint bármi más azon belül. Különbség mindössze annyi van, hogy saját határtalan és kielégíthetetlen tudásvágya viszi előre. Mert titkon tudja és érzi, hogy mindaz, ami az anyagi létben körül veszi, csupán egy fátyol. Mely előle még eltakarja annak a határtalan tudásnak a lehetőségét, amelyet talán egyszer majd ismét a magáénak tudhat. De mint minden tudást, az élet értelmének megismerését is az alapok megértésével kell kezdeni. Az emberi lét, éppen ezért – az univerzum végtelenségéhez viszonyítva – méretében éppúgy érezheti önmaga létezését aprónak és jelentéktelennek, életét pedig ezáltal értelmetlennek, mint a világ átfogó és teljes megismerését akaró, korlátlan nagyságú szellemi tudásvágy birtokosának. Mert az emberi létezésben valójában minden tudás megtalálható akkor, ha megérti és elfogadja, hogy bár jelentéktelennek gondolja magát, mégis az egyetemleges legfelső tudáshoz és ezáltal az univerzumhoz is kapcsolódik, hiszen annak ő is a részese.
Az emberi létezés értelme éppen ezért a világ teljes megismerése, megértése és befogadása. Ezáltal rövid életutunk során tapasztalt változások elfogadása, a megszerzett tudásunk fejlesztése és legvégül annak teljes átadása, hogy az emberi lét vele újra növekedésnek indulhasson és általa egyszer kiteljesedjen. Pont úgy, ahogyan a fák teszik azt az erdőben. Melyek egy kis magból kihajtva törnek utat a világosság és a fény felé. Egyúttal növekednek az ég irányába, és képeznek egymás mellett állva erdőt és vele védett élőhelyet, a többi élőlény számára. Nekünk is ezt az utat kell bejárnunk. Felvállalva benne a kisebb vagy nagyobb – olykor talán rövidebb vagy hosszabb ideig tartó – de cseppet sem jelentéktelen szerepünket, az életet átható végtelen ciklikus körforgásban. A lélek létezésének örökkévalóságában.
Ezért világunknak az emberi lét kiteljesedése érdekében, változásra van szüksége. Akkor is, ha a jelenleg kialakított társadalmi rendszerünk és azok elvárásai ezt nem támogatják vagy nem teszik számunkra lehetővé. Így mindig keresni kell az odavezető utat, még ha az járhatatlannak is tűnik a számunkra. Mert olyankor is fel kell néznünk az égre és teret kell engednünk a bennünk elfojtott gondolatoknak, ha azt külső érdekek akadályozzák. Törekedni kell arra, hogy életünk az emberi szellem növekedésében találhasson újra értelmet, az anyagi világ szabta kereteken is túllépve. A fénybe visszatalálva…